|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 115 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-115 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Dima, Gheorghe 2015. augusztus 6.Kis művészek együttléte110 gyermek az ötödik MaKiTában Több mint száz gyermekhang tölti be ezekben a napokban a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia környékét. Ahelyi Szent Cecília egyesület szervezésében ötödik alkalommal énekelnek, zenélnek, táncolnak, rajzolnak itt egy hétig a MaKiTa-tábor résztvevői. A marosszentgyörgyi kis művészek nemzetközi táborába idén kétszer annyian jöttek, mint a korábbi években, az 53 helyi gyermek, illetve fiatal mellett 23-an Kecskemétről, 30-an pedig Zalaszentgyörgyről érkeztek – tudtuk meg Simon Kinga főszervezőtől. "Széllyel tündökleni nem ládd-é ez földet gyönyörű virágokkal?" – csendült fel tegnap délelőtt többször is a megzenésített Balassi-vers a plébánia udvarán levő iskola termében. A szomszédos teremben egy moldvai népdalra – Lérem, lérem, utolérem. Száz kutyával összetépem! – dobbantak a lábak. A plébánia udvarán, a filagóriában fehér-fekete és színes rajzokon körvonalazódott egy templom, a tanácsteremben textilanyagokból kis pingvinek születtek. Aztán begördült a kapun a fagylaltosautó, és elkezdődött a fagyiszünet. Simon Kingát ezekben a percekben kérdeztük a tábor öt évvel ezelőtti születéséről és fejlődéséről. – A különböző művészcsoportjaink már régebben megvoltak, számukra Borzonton szerveztünk táborokat. Fél évtizeddel ezelőtt azért döntöttünk úgy, hogy Marosszentgyörgyön táboroztatunk, mert úgy gondoltuk, hogy így több gyermeket tudunk megszólítani. Már az első MaKiTában is voltak magyarországi vendégeink, csak sokkal kevesebben – mondta a főszervező, aki arról is tájékoztatott, hogy az idei táborban hatévestől 25 éves korúakig vannak résztvevők, az anyaországi gyerekek természetesen felnőttek kíséretében érkeztek. Az énekcsoportot a Szent Cecília együttes tagjai vezetik, a hangszeroktatásban a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia hallgatói, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum pár diákja, illetve helyi népzenészek vesznek részt. A reneszánsz és népi táncot Simon Imre tanítja, a rajzcsoportot Albert Katalin grafikusművész irányítja, hímezni pedig a kecskeméti csoportvezető, Szakál Klára tanítja a gyerekeket. – A nap reggel fél 8-kor a rózsafüzér elmondásával kezdődik, 8 órától szentmise. A mai misén a zalaszentgyörgyi Örömzene kórus énekelt, holnaptól azonban ezeken az együttléteken mind a 110 gyermek hangja felcsendül – mondta Simon Kinga, majd a tábori napok körvonalazása közben arra is kitért, hogy a csoportos foglalkozások reggeli után kezdődnek, délben pedig mindenki átmehet egy másik csoportba, az érdeklődési körének megfelelően. – Ma az esti reneszánsz koncertre és táncházra készülünk, ahol a csíkszeredai Codex együttes is fellép. Ebéd után tartjuk a főpróbát. A kecskemétiek korhű ruhákat is hoztak, nemsokára elkezdődik a "turkálás", hogy mindenki megtalálja a kedvére való viseletet – tette hozzá a tábor főszervezője. Határon túli barátságok születnek A MaKiTának régi és új résztvevői is vannak. A marosszentgyörgyi 23 éves Iszlai Brigitta minden évben eljött a táborba. – Tagja voltam a Jubilate kórusnak, amiből aztán kinőtt a Szent Cecília együttes. Elsősorban az énekcsoport foglalkozásain veszek részt – mondta Brigitta, majd azt is megfogalmazta, hogy szerinte miért jó ez a tábor. – Nagyon változatos a program, mindenki megtalálja azt, ami érdekli. Ugyanakkor új barátságok is születnek. Nemcsak magyarországi ismeretségekkel gazdagodom, hanem a marosszentgyörgyiek közül is több gyereket és fiatalt megismerek. Ez azért is jó, mert mióta egyetemre kerültem, ritkábban tartózkodom itthon. Kasza Dániel második alkalommal vesz részt a marosszentgyörgyi kis művészek táborában. A 15 éves kecskeméti fiú leginkább rajzolni szeret, de a citerázást is kipróbálta, beszélgetésünkre éppen a hangszeresek csoportjából érkezett. – Az idei tábor talán a múlt évinél is jobb. Leginkább a közösség tetszik – jegyezte meg Dániel. Standi Barnabás első alkalommal jött a MaKiTába, az ének- és tánccsoportba jelentkezett. – Tavaly a marosszentgyörgyi csapat járt nálunk, most mi is viszonoztuk a látogatást. Nagyon tetszik a tábor hangulata, már új barátságok is alakulnak. Ami pedig a leginkább megfogott, az az erdélyi táj. Útban errefelé megálltunk a Királyhágón, csodálatos volt – mondta a 16 éves zalaszentgyörgyi fiú, aki az Örömzene kórusban énekel. Szerinte az a legjobb a MaKiTában, hogy közösséget kovácsol, határon túli barátságokat teremt. A kisebb táborozók közé tartozik a 8 éves Tercsi Borbála, aki Izsákon él, és a kecskeméti csoporttal érkezett. – A tavaly is eljöttem ide. Leginkább hímezni szeretek, meg játszani a barátnőimmel. A múlt évben a "pacs-pacs" volt a kedvencünk, az olyan, mint a bújócska, csak pár új szabály is tartozik hozzá – mesélte a kislány, majd azt is elárulta, hogy jövőre is szívesen eljönne a táborba, mert a vendéglátók nagyon kedvesek. Ma délelőtt a bekecsi kápolnában szentmisén vesznek részt a táborozók, majd jótékonysági koncertet tartanak a kápolna javára. Szombaton a marosszentgyörgyi malommúzeumba látogatnak el, aztán a kürtőskalácssütés titkaiba is bepillantanak. A táborzáró ünnepség szombaton este 8 órakor kezdődik a kultúrotthonban, ahol kiállítás nyílik a kis művészek munkáiból, a tábor énekcsoportja koncertezik, és a táncosok is színre lépnek. Vasárnap délelőtt hálaadó szentmisével zárul az ötödik MaKiTa. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2015. november 28.Bolhacirkusz és szabadság (Beszélgetés Csíky Boldizsár zeneszerzővel)„Szeretem ahogy lát, ahogy hall, ahogy beszél, ahogy láttat, ahogy hallgattat, ahogy beszéltet” – fogalmazott Kincses Margit zongoraművész Csíky Boldizsár 75. születésnapi köszöntőjében. A kortárs magyar zeneszerzés egyik legelismertebb személyiségével többek között arra kerestük a választ: mi viszi fel az embert a hegy tetejére? – Szokott fütyörészni, dúdolgatni, ha magában van? – Nem nagyon, viszont – és ezzel valószínűleg így van a zeneszerzők többsége – majdnem mindig hallok magamban valami zenét. Most, miközben beszélgetünk, éppen a Mozart hegedűre és brácsára írt Simfonia Concertantéjának második tételét. Ha egy képzett muzsikus ránéz egy kottára, azonnal felcsendül benne a zene. Szinte főbe kólintott, amikor egyszer a könyvtárban kezembe adták a Haydn Búcsúszimfóniájának kéziratát, és azt láttam, hogy a mester két vízszintesen elhelyezett kottapapíroldalon szinte fel sem vette a tollát például a brácsaszólam leírása közben. Ami azt jelenti, hogy közben hallotta a többi szólamot. Ez nekem magas, szinte demoralizáló volt. A belső hallás talán részben magyarázza, hogy nem dúdolok vagy fütyörészek, hiszen az a bennem szóló zenével együtt valami zavaros, elviselhetetlen polifóniát gerjesztene. Hacsak nem a saját ötleteimet próbálgatom… – Milyen partitúra szólal meg önben legkönnyebben? – Ez jelentős mértékben technikai probléma. Nem vagyok annyira virtuóz kottaolvasó, hogy mondjuk egy óriási zenekart felvonultató Richard Strauss-partitúrát azonnal halljak: azzal kínlódom, baktatok vele. Egy Mozart-szimfóniával vagy Bach-művel könnyebben boldogulok. Ismerek azonban kollégákat, akik harmincsoros partitúrákat olvasnak minden gond nélkül. Éveken át rendeztek például Budapesten egy igen rangos karmesterversenyt, én is zsűriztem ott. A remek ifjú karmesterek között szinte lehetetlen volt különbséget tenni, ezért aztán a legvégén már direkt hibákat írtunk a partitúrába, mondjuk olyan jellegűeket, hogy egy melódiarészletet nem az oboa játszott, hanem a fuvola, és lestük, észreveszik-e? Beismerem, gonosz dolgok voltak ezek, de egy osztrák karmester például mind a tizenkét hibát kiszúrta. A gyakorló karmesterek többnyire jobbak ezekben a dolgokban, mint a zeneszerzők, akik munka közben legfeljebb zongorakontrollt használhatnak. – A könnyebben megszülető művei egyben a kedvencei is? Évtizedek múltán is éppúgy vállalja az alkotásait, vagy folyamatosan csiszolgatná őket? – Minden a megszólalás, a visszaigazolás pillanatában dől el. Az ember ideális hangzatokat és hangszerszíneket hall, vet papírra, ám a felcsendülés pillanatában kiderülhet róla: bizony nem szól a legjobban. Ez alól csak a legnagyobbak kivételek, mi, az „alsóbb regiszter” sokszor kínlódunk vele. A műfaji besoroláson túl műveimet stiláris szempontból is elég pontosan lehet csoportosítani. Van egy határozottan népzenei ihletésű csoport, ahová nem csak vokális művek tartoznak – ami pedig logikus volna a magyar nyelv vonzó sajátosságaiból fakadóan. Egy másik csoport annak a huszadik századi, tizenkét fokú szeriális iskolának hatására született, amit az új bécsi iskola képviselői hagytak ránk, de bennem korántsem a rájuk jellemző doktriner formában él. Ezek a műveim sokkal érzelmesebbek és szűkszavúbbak, mint amit ez a zeneszerzési technika feltételezne, mivel mindig féltem tőle, hogy az előadó vagy a közönség egyszer csak arra gondol: ejnye, miért nincs már vége? Aztán vannak olyan műveim, amelyeket egyszerűbb hangvételben írtam, ezek többnyire egyházzenei darabok, kisebb kórusoknak szánva, ahol a technikai szint már-már meghatározza a stílust, hiszen miközben nem lehet túllépni egy bizonyos szintet, nem szabad leereszkedni a tömegdalok nívójára sem. És van a legutóbb születettek kategóriája. Több mint tizenöt éve – amikor a Magyar Rádió kórusa elénekelte egy Balassi-versre írt művemet – éreztem először, hogy na, ez olyan egyéni hang, ami csak én vagyok. – Inspirálja vagy inkább bénítja az alkotásban, ha felkérésre, határidőre kell zenét írnia? – A zenei lapzárta is olyan, hogy akkorra valamit meg kell csinálni. Miközben a végterméken nem szabad látszania, hogy bizonyos kényszerítő körülmények között született. A hasonló helyzetek, a fokozott összpontosítás más forrásokat is mozgósít, mint amihez az ember szokványos helyzetekben nyúl. Különleges politikai, társadalmi, családi, érzelmi viszonyok is inspirálóan képesek hatni. Írtam például ’89-ben dühömben, csak azért is egy divertimentót, ami, ugyebár, szórakoztató, könnyed műfaj. Akkoriban óriási nyomás alatt voltam, borotvaélen táncolt a további karrierem, a feszültség ezt hozta ki belőlem. Egy öreg, sokat tapasztalt református lelkész barátom mondta, amikor megszűnt a kommunista világ, hogy most arra kíváncsi, mi következik: bolhacirkusz vagy alkotói szabadság? A bolhaidomítás ugyanis úgy zajlik, hogy az üvegkalitkát egy üveglappal lefedik, hogy a bolhák ne tudjanak kiugrálni belőle. Aztán egy idő után már le is vehetik a lapot, mivel a bolhák időközben megszokják, hogy csak bizonyos magasságig ugorhatnak, másképp beverik a fejüket. És valóban, sok alkotó esetében a rendszerváltozás után a szimbolikus üveglap levétele hihetetlen bénaságokat okozott. – Van kedvenc „megrendelője”? A Maros Népi Együttesnek például sokáig rendszeres szerzője volt. – Nem az egyetlen, de mindenképpen említenem kell a budapesti Angelica kórust, amelynek a karmestere azt mondta, írhatok nekik, amit akarok. Ettől egy szerző természetesen vérszemet kap, de valóban írhattam bármit, s az Angelica nemegyszer szebben adta elő, mint amilyennek eredetileg képzeltem. Azóta is nagy kedvvel és késztetéssel írok nekik. A visszaigazolás ténye természetesen lehet inspiráló, de hervasztó is. Néha viszont a megrendelőtől függetlenül úgy mélyedtem el a zenei anyagban, hogy gyakorlatilag megszűnt az alkotás megrendelésjellege. – Általában érdekli az embereket egy-egy mű keletkezéstörténete. Csíky Boldizsár művei – például A Hegy, a Gulág vagy a csellóra írt mise – rendelkezik valami hasonlóval? – Picit elcsúsztatottnak tartom azt a képet, amely úgy próbálja vonzóvá tenni egy művész pályáját vagy műveit, hogy az életrajzában nagy, a műveket előidéző megrázkódtatásokat keres. Természetesen van ilyen – gondoljunk csak Verdi Requiemjére –, de nem ez a jellemző. Ha a fentiekre kérdezett, ezeknek éppen van ilyen hátterük. Apám a marosvásárhelyi vártemplom papja volt, ’53-ban halt meg, valószínűleg a stressz következtében, hiszen egy ideig úgy éltünk, hogy sose tudhattuk, hol és mikor áll meg az a bizonyos fekete autó. Ez a hangulat, fenyegetettség végigkísérte az életemet, de nem gondoltam rá, hogy ebből valaha is zenemű születik. Néhány évvel ezelőtt viszont találkoztam egy idős emberrel, aki elkezdte mesélni, hogy a Szovjetunióban az Usszuri folyó mentén lévő uránbányában dolgozott, meg hogy miként sikerült életben maradnia, aztán 11 ezer kilométeren át hazajutnia. Elkezdtem győzködni őt, írja le az emlékeit, de ez csak úgy sikerült, hogy „ráuszítottam” egy újságíró ismerősömet, Máthé Évát. Az ily módon megszületett könyv nyomán sűrűsödött bennem ez a történet zenei élménnyé, született meg a Gulág. – Milyen hangszeren szólalt meg először ez a dráma? – Természetesen nagyzenekaron. Írás közben jöttem rá, hogy fel kell oldanom a történetet, nem szabad abban a rettenetes sötét hangulatban hagynom a közönséget, és egy férfikórusra írt egyszerűbb dallammal, egy férfikaron megszólaló De profundisszal zártam, amely – lévén egy Dávid-zsoltár – mondhatni szakralizálta a darabot. A Hegy eredeténél viszont egészen közvetlen élmény áll: egy öreg vadőr hurcolt fel a Kelemen-havasok tetejére. Előzetesen meghallotta, hogy kétségbe vonom, képes-e egyáltalán hatvanévesen felmenni a hegyre. Mit mondjak, úgy meghordozott, hogy alig tudtam felcipelni magamat. A csúcsról szétnézve kezdtem el gondolkodni: mi viszi fel az embert a hegy tetejére? Miért ült bele Kolumbusz azokba a rozoga hajókba? Miért nyúlt bele Fermi a láncreakcióba? A magyarázat: a megismerés kényszere. Ez áll a darab természetleíró, deskriptív álcája mögött. A Hegy tételeinek címei – Körvonalak ködben, Mélységiszony, A csúcs vonzása, Nosztalgia – ezt próbálják érzékeltetni. – És a csellóra írt mise? – A Misa Instrumentalisnak nincs különösebb története. Korábban senki sem írt szólócsellóra misét. Engem a liturgikus szöveg hullámverése ragadott meg. A Credóhoz vagy a Dies iraehez, vagy akármelyik miserészhez óriási zenei háttér tapad a nagyszerű művek jóvoltából. Az irodalmat ismerő szerzőre nagy hatást gyakorol a szavak előélete. E gordonkadarab a liturgikus szöveg prozódiáját követi, a hangszer ez alapján szövi a gondolatot. Nagyon nehéz csellóra jó polifóniát írni, bár nagyon igyekeztem, nekem csak egy fugatóra futotta. – A hatvanas években avantgárd zeneszerzőnek titulálták, mostanában meg konzervatív avantgárdnak. Segítene értelmezni ezt a folyamatot? – Selmeczi Györgyöt, a kolozsvári operához Budapestről gyakran hazajáró karnagyot, kiváló zeneszerző barátomat idézném, aki nagyon érzékeny a stiláris dolgokra, műveli is az óriási repertoárt a kuplétól a legnehezebb zenekari művekig. Szerinte a hatvanas évek végére kialakult bennem egy Bartókból, dodekafóniából, népzenei háttérből összeállt összegző reflex. Megvolt ez itt nekünk Kelet-Közép-Európában, ebből kiindulva jött egy nagy elrugaszkodás, amely aztán mindenféle kísérletezések és kanyarok után gyakorlatilag ugyanoda tért vissza. Én nem tettem meg ezeket a kanyarokat, jártam a magam útját, s egyszer csak újra találkoztunk a nagyon radikálisokkal is, akik időközben valahol kitombolták magukat. Részemről nem volt ez tudatos, legerőteljesebben talán a gyakorlati zenével való folytonos kapcsolatom alakította így. A zeneakadémia elvégzése után ugyanis a marosvásárhelyi filharmónia művészeti titkárává neveztek ki. Bár ez a munkakör a bőgőhúrok beszerzését vagy a zenészek szállásgondjainak rendezését is jelentette, de állandó kapcsolatot is egy zenekarral. Élőben tapasztalhattam meg, mi az a stiláris határ, amit egy jó zenekar képes elviselni, közben pedig a hangszerek képességeit és korlátait is megismerhettem, és ennek zeneszerzőként ugyancsak nagy hasznát vettem. Csíky Boldizsár Zeneszerző, tanár, muzikológus, 1937. október 3-án született Marosvásárhelyen. A Bolyai Gimnázium, majd a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia végzettje. 1961 és 1990 között a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára, majd 1997-ig igazgatója. Fontosabb művei: Concertatio nagyzenekarra, Erdélyi Rapszódia szimfonikus zenekarra, Gulag – symphonic memorial, Divertimento fúvósoktettre, Prelúdium, Fúga és Posztlúdium szimfonikus zenekarra, La quiete di Piazza Dante, szimfonikus kép, Missa Instrumentalis gordonkára, Passacaglia egy Bolyai-képletre, szólóhegedűre, Szillogizmus zongorára, Barcsai-kantáta kórusra és zenekarra, A Hegy – nagyzenekarra. Kitüntetések: a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia Bartók–Pásztory-díja (1986), A Román Akadémia George Enescu-díja (1980), a Magyar Kulturális Kormányzat Erkel Ferenc-díja (2002), a Magyar Berzsenyi Társaság Berzsenyi Dániel-díja (1999), Marosvásárhely díszpolgára (2003), a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013), a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) életműdíja (2015). Közéleti tevékenység: a Kemény Zsigmond Társaság elnöke, a Pro Európa Liga társelnöke, a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a Teleki Téka kuratóriumának tagja, marosvásárhelyi önkormányzati képviselő (1990–1998). Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 14.Izgalmas boldogságBeszélgetés Csíky Boldizsár zeneszerzővel, muzikológussal Karakteres véleményével városunk szellemi életének meghatározó egyénisége. Művészeti titkárként, igazgatóként, majd tanácsosként évtizedeken át irányította a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia tevékenységét. 2006-tól a Művészeti Egyetem Zenetanárképző Karának tanára. Tagja a román és a magyar zeneszerzők szövetségének. Tartalmas, érdekes rendezvények szervezésével vezeti a Kemény Zsigmond Társaságot, a Pro Európa Liga társelnöke, részt vesz a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának munkájában, az 1990-ben alakult városi tanács művelődési bizottságában tevékenykedett nyolc éven át. 2003-ban kapta meg a Marosvásárhely díszpolgára címet, és a munkásságát elismerő számos kitüntetés közül itt csak a budapesti Liszt Ferenc Akadémia Bartók–Pásztory-díját, a Román Akadémia George Enescu-díját, a Magyar Kulturális Kormányzat Erkel Ferenc-díját és a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét említjük. Egy délutánba hajló borongós hétköznapon szőttük, fontuk a szót életéről, a zenéről, a városról, s beszélgetés közben Csíky Boldizsár időnként a zongorához ült, hogy játékával is érzékeltesse a mondottakat. Végül pedig megmutatta azt a rendkívül szakszerű módon felszerelt ötvösműhelyt, ahol ezüst ékszereket készít a családjának. – Ízig-vérig vásárhelyiként szülővárosodban futottál be figyelemre méltó pályát. Gondolom, nem tévedek abban, hogy a városhoz való ragaszkodásod nagyon mélyről ered. – A Bolyai középiskolában látható nagyapám tablóképe, aki az Osztrák-Magyar Monarchia királyi közjegyzőjeként a Márton Áron és Bolyai Farkas utcák sarkán álló tornyos házat építtette, s jelentős adománnyal járult hozzá a Kultúrpalota építéséhez is. Édesapám a Vártemplom református lelkésze volt, az ő és az én 1954-es érettségi-tablóm is ugyanennek az iskolának a folyosóin található. Anyám és feleségem családjának élete is e városhoz kötődött. – Mikor és hol kezdtél el zongorázni? – Öt-hat éves koromban, az édesapám nyomában, aki elég jól játszott. Később a Kultúrpalota első emeletén levő városi zeneiskolába jártam Erkel Sári nénihez. – Olvastam, hogy kétszer érettségiztél, hogyan is volt ez? – A Bolyai középiskolában tettem először érettségi vizsgát, majd egy évre rá a művészeti iskolában is. Improvizációs készségem és a meghallgatott zeneművek kotta nélküli visszajátszása késztette tanáraimat, hogy a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatórium zeneszerzés szakán meghirdetett helyre irányítsanak. 1955-ben kezdtem meg tanulmányaimat, a zeneszerzés szak hat évre volt tervezve, így diákéveim alatt sokféle nagy élmény részese lehettem, felemelőké, mint az ’56-os események kolozsvári hullámverései, lesújtóké, mint azon a gyűlésen való kényszerű jelenlét, ahol a Diákházban a még nem főtitkár Ceausescu a maga terrorisztikus stílusában kikényszerítette a Bolyai és Babes egyetemek összevonását. Az a feszült hangulat is mély nyomot hagyott bennem, amelyben vártuk, mikor kerül sor ránk, akik 1956 októbere végén a Mátyás-ház lovagtermében megszavaztuk követeléseinket, és társaink egymás után tűntek el közülünk. Ma sem tudom, hogyan úsztuk meg, talán nem voltunk rajta bizonyos helyszíni fényképeken? – Tanáraid közül kire emlékszel szívesen? – Az européer műveltségű Sigismund Toduta zeneszerzés-tanárként szigorú professzionális igényességre nevelt. Az egyáltalán nem kevésbé széles látókörű Jagamas Jánostól magyar folklórt és formatant tanultam, esztétikát az imponáló fantáziájú Földes Lászlótól. – Egyetemi hallgató korodban mire készültél, mi volt az elképzelésed? – "Gyanús" származásom miatt nem mertem nagy terveket szőni, ezért, amikor lehetőség nyílt, hogy hazatérjek, azt választottam. 1961-ben meghirdették a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkári állását, amire sikeresen vizsgáztam. Csak később jöttem rá elődöm, Bârceanu Klára kitörő lelkesedésének okára, amikor is átadta nekem a posztját. A művészeti titkár ugyanis mindenért felel, attól kezdődően, hogy a vendégművész milyen repertoárt választ, melyik szállodában helyezik el, ki várja érkezésekor, hogy a kiszállásra induló autóbusznak van-e ülésrendje, a partitúrában előírt hangszerek ott vannak-e a próbán, műsorfüzeteket, szakmai jelentéseket ír, ellenőrzi, hogy rendben van-e a koncert kottaanyaga, próbarendet ír, plakátokat tervez, számtalan jóváhagyó aláírásért előszobáz a gyanakvó cenzoroknál és párttitkároknál (mert ugyebár egy értelmiségi már eleve gyanús, egy művészeti értelmiségi kétszeresen, egy nemzetiségi művészeti-klerikális származású értelmiségi négyszeresen gyanús volt), és sorolhatnám tovább. – Milyenek voltak az első évtizedek? Így kérdem, mert négy évtizedről van szó. – 1961-ben neveztek ki. Különös érzés volt egy – általam addig idealizált – zenekar életének boszorkánykonyhájába belelátni. A zenekarban magas képzettségű hangszeresek mellett féldilettánsok ültek, akik kijavították a kottában a számukra érdesebbnek tűnő harmóniákat (Bartók is így járt). A párttitkár karmesterek egymást jelentgették fel a városi pártbizottságnál, botcsinálta funkcionáriusok magyarázták a szocialista művészet szerepét, időnként ankétok zajlottak, ahol egyszer a városi pártmegbízott a zenekar morális profilját kivizsgálva, az általa összehívott közgyűlésnek azt dörögte: "elvtársak, eljött az ideje, hogy a felsőbb szervek jól megmossák az alsóbb szerveiket". Néha megjelent egy bőrkabátos fedőneves alak, aki a külföldi művészek kijelentései után érdeklődött. Állandó bakalódás folyt a nagyteremért Tompa Miklós színházigazgatóval (akkoriban a színház is a Kultúrpalotában működött), mindazonáltal szerda esténként egészen jó színvonalú hangversenyek hangzottak el. – Pályád alakulását illetően miben volt jó és miben nem a művészeti titkári állás? – Ekkor kezdődött kettős életem. A zeneszerzés egész embert kíván, a zenekar melletti munka szintén. Nagy haszonnal járt viszont egy zenekar mellett annak minden szakmai titkát kitanulni. Nagyzenekari műveimben a karmesterek a hangszerelést szokták dicsérni. Az ifjúságnak szánt hangversenyek alkalmával tartott előadásaimban megtanultam – sok év alatt –, hogy hogyan lehet szakmailag hibátlanul, de számukra érthető nyelven közel hozni a zene üzenetét. Ennek ma tanárként is hasznát veszem. Kikísérleteztem, miképpen lehet a szigorúan cenzúrázott repertoárt finoman kijátszani, hol van az az érzékeny egyensúly, ahol a műsorpolitikában helyet kaphatnak a magyar előadóművészek is (szinte minden élenjáró magyarországi művész fellépett nálunk, még a legnehezebb időszakokban is), működésem alatt mindvégig kétnyelvű plakátok és műsorfüzetek jelentek meg. – Voltak-e összetűzéseid a hatalommal? – Sok alkalommal, de egy ideig nem volt szó véres összetűzésekről, és némely praktikákkal sikerült megúszni a párttagságot is. Ez 1988-ig tartott, ekkorra a fölém kinevezett új vezetőség miatt annyira sűrűsödött körülöttem a levegő, hogy áthelyezésemet kértem a bábszínházba. Boldog egy év volt, házi szerzőként végre zeneszerzésből éltem. – Fesztiválok elindítása, szervezése kötődik a nevedhez, beszéljünk ezekről! – 1971-ben Szalman Lóránttal megkerestük a zenekedvelő megyei főtitkárt, Veres Nicolaét, és engedélyt kértünk egy fesztivál szervezésére, ezt meg is adta. 1972-ben, a második Marosvásárhelyi Zenei Napokra készült el a város zenei múltjának a feltárása. Összeállítottam egy lexikont a város zenei alakjairól (1864-től kezdődően), a köztudatba kerülhetett végre Metz Albert, László Árpád, Erkel Charlotte, Zsizsmann Rezső és még 32 elfeledett muzsikus neve. A Musica sacra fesztivált az 1990-es márciusi események nyomán találtam ki, hogy a cenzúra alól nemrég felszabadult vallásos zene erejével próbáljuk meg oldani a városban vibráló feszültséget. Az első műsorfüzettől kezdve mottóként szerepelt minden vallás képviselőjének az üzenete, s a város valamennyi templomában felléptünk. A Silvestri-fesztivál már az újabb idők eredménye volt. – Hogyan kerültél vissza a filharmóniához? – A zenekar és kórus kezdeményezésére versenyvizsga volt, évtizedek óta először az intézmény (és a város?) történetében, addig mindig "kinevezések" voltak, felülről (azóta is?). A kiváló muzikológus, Pavel Puscas volt a versenytársam, a zsűrit a zenekar és a kórus alkotta. Engem választottak. Aztán át kellett szervezni az intézményt. Egy nagyobb, szólamvezetőkből álló csoport volt a vezetőtanács, volt egy szűkebb, tagság választotta szenátus, szóval kitört az addig ismeretlen demokrácia. Négy évet ígértem, hét lett belőle. Aztán kértem a nyugdíjazásom, hátha még tudok írni valamit. – Nem beszéltünk még Csíky Boldizsárról, a zeneszerzőről, holott szimfonikus zenekarra, kamarazenekarra, különböző hangszerekre írt darabok, sok kórusmű, színpadi zene jelzi, hogy a filharmóniánál töltött esztendők alatt az alkotóművész sem pihent. Olvasom, hogy műveidet 12 európai és Európán kívüli országban játszták, Romániában minden nagyváros zenekara előadta darabjaidat. – Nem tartozom a könnyen alkotó szerzők közé, sokszor demoralizál a nagyok óriási opusszáma, talán a magammal szembeni éberség teszi ezt, s talán, mert attól félek leginkább, hogy az előadók vagy a közönség bőbeszédűnek tart. Egy jelenkori szerző megítélésében a legfontosabb tényező az, hogy van-e egyéni hangja, amiről őt fel lehet ismerni, és vannak-e eszközei, amelyekkel hatni tud a hallgatóságra. Elég későn éreztem azt, hogy talán közel kerültem ehhez, hogy kiműveltem saját stílusomat, amikor, vagy húsz éve, a Magyar Rádió kórusa adta elő egy Balassi-versre írt darabomat. – Zeneszerzőként ki vagy mi volt rád a legnagyobb hatással? – Mindig éreztem, de most már tudom, hogy Bartók. Nyilván teljesen más eszközökkel írok, de zenéjének kristályos tisztaságát, lényegmondását, robusztus erejét nem kerülhettem el, és beletörődtem, hogy a mélyből nézem őt. Másrészt vokális műveimben központi problémám a magyar nyelv és a zene bonyolult, titokzatos viszonya, a zenei prozódia végtelen lehetőségei, emellett a magyar népzene zenei anyanyelvvé válása majd minden darabomban tetten érhető. – Viszonyod az előadókkal? – A szerző ül a teremben, hallgat és izzad, "nem is én voltam", nagy ritkán kihúzza magát és körülnéz, figyelve a hatást. – Feleséged, Csíky Ágnes elismert textilművész, a lakásotoknak is különleges hangulatot adnak az alkotásai, két nagyon tehetséges, szép gyermeked van, akik szintén a zenei karriert választották. A fiad bel- és külföldön elismert zongoraművész, egyetemi tanár rengeteg tanítvánnyal, a lányod csellistaként tehetséges, intelligens, sokoldalú muzsikus, az Erdély TV Visszhang című adását is vezeti. Gondolom, nagyon boldog ember vagy. – Erősen izgalmas dolog ez a boldogság. Amikor kiállítnak, kiállnak a színpadra, ugyanazt a feszült emóciót érzem, mint mindig saját szerepléseimnél. Lehetek bármilyen edzett profi, ez az izgalom mindig átjár. – Rendkívül meglepődtem, amikor egy rendezvényen érdeklődésemre a feleséged, Ágnes azt mondta, hogy érdekes, egyéni ékszereit te készítetted. Az ötvösséget, ami a művészi fantázia mellett kemény manuális igénybevételt jelent, sehogyan sem tudom összeegyeztetni a zongorázással, ami a kéz kímélését is feltételezi. – Régóta izgatott, hogy régi horgász barátom, Hunyadi László szobrászművész amorf tárgyakból, egy ezüstkanálból például, ékszereket tud készíteni. Tűrte, hogy a nyakán üljek, és ellessem a mesterséget. Aztán megpróbáltam én is, kezdetben egyszerűbb, majd jobb darabok születtek, a mester is mondta, hogy: na. Kérésemre mutatja a női nyakékeket, fülbevalókat, egyebeket. Formájukat, színösszeállításukat tekintve számomra különlegesen szép valamennyi. Ennél jobban a műhely láttán csodálkozom el, ahol szerszámok garmadája szolgálja ezt az egészen más típusú alkotómunkát. Úgy köszönök el, hogy a beszélgetést még folytatjuk, hiszen sok mindenről nem esett szó, amit szerettem volna megkérdezni, és amiről Csíky Boldizsár is szívesen beszélt volna. Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 23.Ave Maria belső húrokon (Beszélgetés a Pro Urbe-díjas Szilágyi Zsolttal)Közel négy évvel ezelőtt agyérgörcs vetett véget szólóénekesi és karvezetői pályafutásának. A Vox Humana kamarakórus korábbi karnagyát idén Pro Urbe-díjban részesítette Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Ünneplős-szomorkás beszélgetés Szilágyi Zsolttal. – Lassan négy éve lesz, hogy betegsége okán nem hallhatjuk önt. Odabenn milyen dallamok szólnak mostanában? – Az Ave Mariák. Körülbelül négyszázötven műből álló Ave Maria-kottagyűjteménnyel büszkélkedhetem, nem sokaknak lehet a világon hasonló. A kollekció jelentős részét énekeltem is. A kedvencem Schubert Ave Mariája, talán azért is, mert már gyermekként – olyan tizenkét éves lehettem – elénekelhettem a gyulafehérvári székesegyházban. Édesanyám ott volt kántor és orgonista, mondhatni, a templomban nőttem fel. Örök emlék, hogy két nyáron át Márton Áron ministránsa lehettem. – Milyennek ismerte meg a legendás püspököt? – Nagyon jó embernek, a reggeli mise után, amelyen ministráltam – s amelynek latin nyelvű szövegéből egyetlen szót sem értettem – reggelit kaptam a konyhán, és minden hónap végén száz lejt. Gyermekként nyilván nem foghattam fel, hogy ki is ő, mit is jelent a katolikusság a romániai magyarság számára. Később természetesen sokszor meglátogattam, ő meg idős korában sem engedett el ajándék nélkül. A hitemet soha nem tagadtam meg, egyetemista koromban Kolozsváron a Szent Mihály-templomba jártam, később sok alkalommal énekeltem is ott. – A kor zeneakadémiai képzésébe még belefért a szakrális zene oktatása? – Bőven, meghatározó szerepe volt. Az első év végére meg kellett tanulnunk például Mozart Requiemjét. Amikor megláttam a kottát, azt mondtam, ezt lehetetlen megtanulni. Aztán 1969-ben a zeneakadémia akkori dékánja, Dorin Pop egy lengyelországi koncertturnén rám bízta egy Mozart-mise tenorszólóját, ez volt az első szóló koncertfellépésem. – Ígéretes magánénekesi karrierkilátások ellenére mégis Sepsiszentgyörgyre költözött. Mi vonzotta egy kisvárosba? – Kezdjük onnan, hogy hiába rendelkeztem a legmagasabb tanulmányi átlaggal, Csucsára kaptam zenetanári kinevezést. Egyetlen alkalommal jelentem meg, akkor is csak azért, hogy bejelentsem: én oda nem megyek. Miután nem foglaltam el a munkahelyemet, meglehetősen kilátástalan lett a helyzetem, szerencsére Cecília nővérem egyik volt tanítványa révén Sepsiszentgyörgyre kerültem a népművészeti iskolába. A tanári állás aztán végig lehetővé tette, hogy felkészülhessek a koncertekre, fellépésekre. Bács Lajos karmestertől kaptam az első fontos felkérést 1970 szeptemberében, a rádiótelevízió zenekarával egy Monteverdi-opera tenorszerepét énekeltem Bukarestben. – Soha nem csábította a kizárólagos szólókarrier? – Nem, minden jól megfért egymás mellett. Aztán Szentgyörgyhöz kötött a kórusvezetés lehetősége is, ami már a főiskolán is nagyon érdekelt. Főleg, miután létrejött a Vox Humana kamarakórus. – Milyen szándékok, álmok, érdekek hozták létre anno a Vox Humanát? – Mindenekelőtt a megyésítés. Az 1968-as intézkedés nemcsak az adminisztratív személyzet létszámát duzzasztotta fel Sepsiszentgyörgyön, hanem egy zenei elemi iskolát és egy népművészeti iskolát is eredményezett az új megyeközpontban. Szinte egyik napról a másikra közel harminc zenetanár jelent meg a városban, ahol a zenélés a békebeli idők során is a polgári lét szerves elemének számított. 1972 kora tavaszán ültünk össze először egy éneklésre mi, zenetanárok, hiszen egyetemi éveink alatt a karéneklés a képzés szerves része volt. Az első találkozáson talán húszan lehettünk, aztán újabbak követték, egy év múlva pedig már bemutatkozó koncertet tartottunk a Dózsa György Klubban. – A kommunizmus éveiben kevés együttesnek adatott meg a külföldi fesztiválokon való részvétel. A Vox Humanának igen... – Először 1979 augusztusában jutottunk ki külföldi versenyre. A nagyon rangos goriziai versenyre való kiutazásunk engedélyezése és finanszírozása az akkor már kétszeres hazai fesztiválgyőztes Vox Humana legmagasabb szintű itthoni hivatalos elismerésének számított. Befutottunk, a megye- és városvezetés már büszkélkedett velünk. – A következő kiszállás viszont hosszú ideig az utolsónak is bizonyult. Mit tettek? Fütyültek a templomban? – Azt azért nem, de templom kétségtelenül szerepelt a történetben. A világ egyik legrangosabb zenei megmérettetésére, az arezzói versenyre neveztünk be 1982-ben, én meg nagyon szerettem volna eljutni a pápához is. Utazásunk előtt elmentem Jakab Antal püspökhöz, a segítségét kértem szállásszerzésben, illetve a pápához való bejutásban. Az utóbbi sikerében nem nagyon hittem, már csak azért sem, mert alig egy évvel voltunk az Ali Agca-féle merénylet után. Következő gyulafehérvári utamkor azonban – hatalmas meglepetésemre – azzal fogadott a püspök, hogy minden rendben, bejutunk a pápához, szállásügyben pedig keressük az orvietói püspököt. – Nem tartott tőle, hogy a küldöttséget kísérő „éber” elvtársak igyekeznek majd meghiúsítani a látogatást? – Óvatos voltam, „konspiratív” okokból csak Rómába érkezésünkkor értesítettem a társaságot a vatikáni látogatásról, a három „éber” nem is élt a kivételes lehetőséggel. Bánhatják, hiszen a Vox Humana kiemelt figyelmet kapott, az első sorokban foglalhattunk helyet a pápai audiencián. Őszentsége a következő, magyarul elmondott szavakkal is egyértelműsítette, hogy tud a kórus jelenlétéről: „Tanítsátok Isten népét szépen és ájtatosan énekelni! Apostoli áldásom reátok.” – Életre szóló élmény lehetett, de az azt követő tiltás is évekre szólt. Jóakarók „köpték be” a kórust? – Nem volt szükség rá, a vasfüggöny mögül érkezett, kiemelt pápai figyelmet kapó kórus jelenléte azonnal sajtóhír lett. A Vatikáni, majd a Római és a Szabad Európa Rádióban is „elhangoztunk”, a hírünk megelőzött bennünket. Az olaszországi turnét követően heteken át hívatták a kórustagokat a Securitatéra. A helyzet odáig fajult, hogy kénytelen voltam kihallgatásra jelentkezni az akkori első titkárnál, Rab elvtársnál. Azt mondtam neki: ha nem hagyják abba a zaklatást, a kórus feloszlik. A pártvezető nem ígért semmit, csak annyit, hogy utánanéz az ügynek. A hívogatások valóban megszűntek, viszont ötéves külföldre utazási tilalommal büntettek, ami gyakorlatilag nyolc évig, az 1989-es eseményekig tartott. Egy évvel korábban már becsomagoltunk egy csehszlovákiai fesztiválra, de indulás előtt két nappal lefújták. – Szólóénekesként volt része visszautasításban? – Soha, a különböző intézményigazgatók kézről kézre adtak. A sok emlékezetes fellépés közül az egyik legkedvesebb a strasbourgi volt, de hasonlóan meghatározó emlék a debreceni református templomban tartott koncert, amelyet a budapesti zeneakadémián is megismételtünk. Emlékezetes pillanatot éltem át Nagyszebenben is, de ellenkező előjellel. Mendelssohn Éliás című oratóriumában a próféta szerepét énekeltem, a karmester az evangélikus nagytemplom szószékébe ültetett, én meg elszunnyadtam. Egyszer csak arra ébredtem, hogy a karmester kiáltja: Élias! Én meg felugrottam, s pontosan ott léptem be, ahol kellett. Azóta is csodálkozik, hogyan voltam képes erre. Kicsit én is. – Gyermekei zenei „fertőzése” természetes volt, vagy feladatként kezelte? – Nem kellett erőltetni őket, mindketten zeneiskolába jártak, jó tanulók voltak. Hatalmas ajándék a sorstól, hogy láthatom Zsolt fiamat, amint a Vox Humanát vezényli, s hogy a közös produkció jó irányba halad. Büszke vagyok rájuk, és annak is örvendek, hogy a fiam megjelenése a kórust is felfrissítette. – Hogyan élte meg a négy évvel ezelőtti agyérgörcs utáni tudatra ébredést? Azt, hogy vége a korábbi életének? – Világvége hangulatban voltam, nagyon zavart, hogy a továbbiakban nincs éneklés, sem kórusvezetés, hogy vége a sportolásnak, a pingpongozásnak. Vagyis az egész addigi életemnek. Az is felmerült bennem, hogy így semmi értelme az életemnek. Amikor mentővel Kolozsvárra vittek, azért imádkoztam, hogy boruljon fel a mentőautó, legyen vége az egésznek. Mellém állt azonban Kölcze Ida, a lelki társam, aki segített feldolgozni ezt a traumát, és aki azóta is éjt nappá téve velem van. Végig éreztem ugyanakkor, hogy mellettem van a Fennvaló, rendszeresen Márton Áronhoz imádkozom, tőle tudom, hogy tovább kell élnem, mert Isten így akarja. – Sepsiszentgyörgy önkormányzata önnek ítélte a 2016-os Pro Urbe-díjat. Számított rá? – Nem számítottam, de nagyon örvendek neki, mert úgy gondolom, jól szolgáltam a várost, a közösséget, hiszen szinte nem akadt olyan eset, amikor ne tettem volna eleget az itthoni felkérésnek. Tanítványaim száma meghaladja az ezret, köztük a ma már világhírűnek számító tenor, Kiss B. Attila, én készítettem őt fel a zeneakadémiai felvételire. Köszönöm ezt a díjat a kórusnak, vezetőjének, a fiamnak, és a városi tanácsnak. Köszönöm Szentgyörgynek a megbecsülést. Szilágyi Zsolt Gyulafehérváron született 1946. április 8-án. Édesapja középiskolai tanár, édesanyja a gyulafehérvári érseki templom orgonistája. Iskoláit szülővárosában, később a dévai Decebal Líceum magyar tagozatán végezte. Főiskolai tanulmányok: marosvásárhelyi pedagógiai főiskola, zeneszak, majd a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia, ahol 1970-ben államvizsgázott. 1969–70-ben a Kolozsvári Magyar Opera szólistája. 1970 szeptemberétől 2014 nyarán bekövetkezett betegségéig Sepsiszentgyörgyön dolgozott a művészeti népiskolában, amelyet több mint tíz éven át igazgatott, párhuzamosan pedig Románia egyik legtöbbet foglalkoztatott magánénekese. A sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus alapító karnagya. Díjak, kitüntetések: EMKE-díj (1992), a barcelonai fesztivál karmesteri nagydíja (1999), Kriterion-koszorú (2003), a gyulafehérvári érsekség által adományozott egyházzenei kitüntetés (2010), Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013), Sepsiszentgyörgy Pro Urbe-díj (2016). Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. május 12.Kolozsvári Napok: megvan a programHatodik alkalommal rendezik meg a Kolozsvári Napokat május 19–22. között. A fesztivál több mint száz rendezvénye 25 helyszínen zajlik, a szervezésben több mint ötven partnerintézmény és szervezet vesz részt. „A város él” mottóval meghirdetett városnapok főbb helyszínei a Főtér, a Múzeum tér, a Fellegvár, a Farkas/M. Kogălniceanu utca, a Fogoly/Potaissa utca, a Sétatér és a Kaszinó lesznek. A Főtéren esténként tematikus előadások zajlanak majd; május 19-én, csütörtökön este 9 órától a kolozsvári Román Színház művészei adják elő Vasile Alecsandri Sânziana és Pepelea című színdarabját, Alexandru Dabija rendezésében; pénteken 18 órától EBS Kid’s Strythm!! címmel „Románia legnagyobb szinkrontáncát” hirdették meg, amelynek során több mint kétezer kolozsvári diák mutat be majd egy lenyűgözőnek ígérkező koreográfiai kollázst. A nagyszabású táncbemutatót Lidia Buble, Ligia Hojda, Hara, Dan Bălan és a Vama koncertjei követik – olvasható a városháza honlapján (is) közzétett programban. A szombat estét a klasszikus zenének szentelték a városnapok szervezői: a főtéri színpadon 18.30 órától kezdődően a Gheorghe Dima zeneakadémia zenekara és szólistái, majd a kolozsvári Román Opera és a Kolozsvári Magyar Opera művészei lépnek fel a kolozsvári operagálán. Az est a Transilvania Filharmónia előadásával folytatódik, amelynek keretében fellép a bécsi állami operaház szólistája, Valentina Naforniţă, továbbá Marius Vlad Budoiu és Florin Estefan operaénekesek. A szombatot a 22.45-kor kezdődő tűzijáték koronázza. Vasárnap a népzene viszi a prímet, a műsor 15 órakor kezdődik. Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 14.Kolozsvári díjazottjai is vannak a Magyar Zene FesztiválnakA bukaresti zenei életben márkanévvé vált és magát a magyar zene romániai ünnepévé kinövő Magyar Zene Fesztivál 12. kiadása rendkívül változatos zenei programot kínált a közönségnek, amely a verseny mindhárom estjén végighallgatta a fellépő fiatalok háromórás programját, olvasható a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet sajtóközleményében. A május 9. és 12. között megszervezett Magyar Zene Fesztivál zsűrijének, illetve közönségének döntése alapján a zongoristák vitték el a pálmát. Első díjas lett a verseny legfiatalabb résztvevője, Ionuţ Diaconu, a bukaresti George Enescu Zeneművészeti Középiskola 12. osztályos tanulója, aki Liszt Ferenc két alkotása mellett Bartók Zongoraszonátáját adta elő, és aki a római Collegium Hungaricum-ban tartja majd ősszel jutalomkoncertjét. A második díjat Abel Edison Corban, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem mesterképzős hallgatója vitte el, Bartók zongorára írt I. Rapszódiájával. A Magyar Zene Fesztiválon tavaly is versenyző Corban a Párizsi Magyar Intézetben tartja jutalomkoncertjét. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián diplomázott harmadik díjasok, Munkácsi Dóra és Bordos Kinga, Bartók Béla Csodálatos mandarin című szvitjével győzték meg a zsűrit. Ők a Liszt Ferenc Zeneakadémián adnak jutalomkoncertet. Voksával a közönség egy intézeti koncert erejéig Lucia Cristina Iordachét hívta vissza, aki Felix Mendelssohn Bartholdy egyik műve mellett Bartók Béla op. 14-es Szvitjét adta elő. Szabadság (Kolozsvár) 2016. június 27.Csutak Vilmos-díj tehetséggondozásértA Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács harmadik alkalommal adta át a Csutak Vilmos-díjat, amellyel a tehetséggondozásban fáradhatatlan munkával, önzetlenül tevékenykedők társadalmi elismerését kívánja növelni. Az elismerést Csutak Vilmos szellemében teszi, akinek tehetséggondozói gyakorlatát tartja követendő példának. Nem csak azonosítja és követi a tehetséget, de számon kér és hasznosítja a közösség javára. Nemcsak a kiemelkedőkkel foglalkozik, hanem minden gyermekben keresi a tehetséget. Az idei díjazottak a június 18-án Sepsiszentgyörgyön tartott Székelyföldi Tehetségnapon vették át a kitüntetést. Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke lapunk megkeresésére elmondta, „Csutak Vilmos tehetséggondozói munkája, amelyből a mai napig élünk, táplálkozunk, időtálló és értékes a közösségre nézve. Háromszéknek, Székelyföldnek mindig voltak hozzá hasonló pedagógusai”. Idén Csutak Vilmos-életműdíjban részesült Gazda József nyugalmazott magyartanár, erdélyi művészeti író, szociográfus, tankönyvíró, valamint megosztott Csutak Vilmos-díjban Szakács Ágnes tanító és Kakasi Zsolt zenetanár. Szakács Ágnes A gyermekek Tancija, akit évek múltán is meglátogatnak és szeretettel gondolnak rá… nem az engedékenysége miatt. Igazságosságával, a felelősség kellő szigorával, jókedvűségével, bizalmával és szeretetével írja be magát a gyermekek szívébe, sok-sok generáción keresztül. Kis közösségeket kovácsol. Szinte észrevétlen és természetes egyszerűséggel fonja a láthatatlan kötelékeket a gyermekek között. Ennek alapját a közös kulturális és nemzeti értékek jelentik, tartását pedig a közös programokon keresztül szerzett élmények erősítik meg. Igaz pedagógusi gyakorlat szerint tanít és nevel. A tanításban mindig szem előtt tartja a gyermeket, ezért a tanulás nemcsak az asztal mellett történik, hanem a valós világból merített élmények és tapasztalatok jelentik a muníciót az élet küzdelméhez, fejlesztenek ki bennük olyan készségeket, amelyek segítik a boldogulás útján. Nevel hazaszeretetre, nemzeti értékek tiszteletére, egymás és más iránti tiszteletre, befogadásra, odafigyelésre, törődésre, felelősségre, becsületre. A Tanci teljes értékű emberré nevel, olyan emberré, akinek tartása és hite van, aki bízik magában és közösségében, és tekintettel van másokra is. Szentgyörgyiként, az erdélyi pedagógusképzés nagy múltú központjában, a Székelyudvarhelyi Tanítóképzőben sajátította el a nevelés sok évszázados gyakorlatára alapozott ismeretanyagot, itt ivódott belé az ősök és a múlt tisztelete, itt kapott egy életre szóló feladatot: a nevelés és tanítás örömteli feladatát. Ezt gyakorolja immár harmincegyedik éve megszakítás nélkül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Sokszínű egyénisége a művészet terén is megnyilvánul: a nemzetközi hírnévnek örvendő Vox Humana Kamarakórus tagja. Igazi tehetséggondozó, ezt számtalan eset, történet igazolja. Ezek közül hadd ragadjak ki egyet, amely leginkább jellemzi pedagógusi mivoltát. Történt, hogy bukott gyermek került a Tanci osztályába. A kezdeti beilleszkedési nehézségek után a gyermekek befogadták maguk közé, Tanci nem kegyelmezett neki: ugyanúgy kellett tanulnia, mint a többinek, ugyanolyan figyelemben részesült, mint a többi, talán egy kicsit többet is kapott az elején, ugyanúgy kellett bekapcsolódnia közös tevékenységekbe, mint a többieknek. Megrovásban részesült az elhanyagolt feladatokért és dicséretben az apróbb eredményekért. Két év múltán a bukott gyermek dobogós helyezést ért el magyar nyelvi vetélkedőn szavalatból. A szeretet csodákra képes – tartja a mondás. A Tanci szeretete mérsékelte a gyermekben a szülői elhanyagoltság érzését, és pótolta azt, ami annyira hiányzott neki: a szeretetet. Köszönjük szépen, Tanci! Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke Kakasi Zsolt Kakasi Zsolt 1969. április 5-én született Dicsőszentmártonban. Az általános iskolát szülőfalujában, a 2-es Ipari Szaklíceumban végezte 1987-ben. Zenét a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult 1993 és 1997 között klasszikus gitár szakon, majd ezt követte a felsőfokú zenei képzés a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián 1998 és 2004 között. 2004. szeptember 1-jétől a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum címzetes gitártanára, I-es fokozatú pedagógus. Kakasi Zsolt olyan személyisége közösségünknek, aki bátran tanácsot ad és tanácsot kér kollégáitól, önzetlenül segít mindenkinek, figyelemmel kíséri nemcsak a saját növendékei fejlődését, hanem ismeri és követi iskolánk számos diákjának az életét. Lelkesedése a művészet és a művészeti oktatás előrevitelében példaértékű. Önzetlenül rendelkezésre áll bármilyen szakmai és baráti kihívás, segítségnyújtás elvégzésére, legyen szó akár kollégáról, akár diákról. Szakmai sikerét az általa tanított diákok számtalan országos és nemzetközi versenyről hozott díjai, gitárestjei, audíciói bizonyítják. Kakasi Zsolt nemcsak tanára, hanem mentora is diákjainak. Közösségépítő és közösségigénylő ember. Diákjai az erdélyi gitároktatás számos rangos elismerését vívták ki. Csak néhány kiváló diák nevét említem: Damian Rusu, Gerard Epure, Illyés Cecília, Bakcsi Melinda, Filip Zsombor vagy akár az Arpeggio Gitárzenekar. Szakmai teendői mellett iskolán kívüli tevékenységei is kiemelkedőek, hiszen társszervezője, illetve főszervezője a marosvásárhelyi Harmonia Cordisz és a Terra Siculorum Nemzetközi Gitárfesztiválnak (2004–2016), valamint tagja a dicsőszentmártoni Kisküküllő Alapítvány kuratóriumának. Több éven keresztül énekelt Erdély egyik legkitűnőbb, számos nemzetközi díjat elért kamarakórusában, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórusban, amely minőségileg magas szintre kívánja emelni és népszerűsíteni az erdélyi kórusirodalmat. Ezt számos európai turné és nemzetközi díj megszerzésével támasztották alá. A gitároktatást nemcsak az iskola diákjai számára teszi lehetővé és elérhetővé, hanem több olyan magánnövendékkel is foglalkozik, akiknek nincs lehetőségük, vagy alkalmuk a művészeti szakoktatásban részt venni. Itt kiemelnék egy vargyasi nemlátó fiatalembert, akivel a gitártanulás érdekében egy sajátos pedagógiai módszert is alkalmaz, rengeteg lelki töltettel és teljes önfeláldozással. Összegzésként: Kakasi Zsolt munkája, akár szakmai, akár emberi mértékkel kívánjuk mérni, kiemelkedő. A művészeti tehetséggondozásban elért eredményei és sajátos módszere példaértékű nemcsak diákjai, hanem kollégái számára egyaránt. Bátran állíthatom, hogy Kakasi Zsolt tanárkollégánk jeles képviselője az erdélyi művészeti oktatás és tehetséggondozás eszméjének. Lőfi Gellért Attila igazgató, Plugor Sándor Művészeti Líceum Gazda József Gazda József 1936. április 8-án született Kézdivásárhelyen. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári oklevelet. Írói munkásságát már egyetemista korában művészeti kritikákkal, művészettörténeti tanulmányokkal kezdi. Első könyvei művészeti monográfiák (Gyárfás Jenő, Nagy Imre, Nagy Albert, Gazdáné Olosz Ella), majd megjelennek a művészeti útirajzok (Tegnapi kövek, mai utak. Kelet kapui). A szociográfiák talán a legterjedelmesebb művei közé tartoznak (Így tudom, így mondom, Megváltó karácsony, Mindennek mestere, Hát én hogyne siratnám, Jaj, mik történtek, jaj mik is történtek, Az Istennel még magyarul beszélgetünk, A tűz októbere, A harmadik ág). Legújabb kötetei a Bocz Borbáláról és Boros Lajosról írt művészeti monográfiák. Tanári pályafutása alatt legfontosabb feladatának tartotta a magyar ifjúság nemzeti identitástudatának erősítését, a magyarság sorsa iránti felelősségtudat felébresztését, a közösségért való cselekvésre buzdítást. Ennek szellemében tanította a magyar nyelvet és irodalmat, valamint nevelte a rá bízott ifjakat 1958-tól Székelykocsárdon, Nagyenyeden, majd 1964-től nyugdíjba vonulásáig Kovásznán. Ez utóbbi helyen, idekerülésének első évétől kezdődően aktív tagjává vált a közösségnek: „A munka, a feladat adva volt, s a munka, a feladat – mint mindig – találta meg, kellett, hogy megtalálja az emberét. Nem az ember választotta hát a munkát…” – emlékezik vissza erre az időszakra Gazda tanár úr. Kulcsszerepet vállalt a diákszínjátszás mozgalmának szervezésében. „Az a generáció 1972-ben első ízben írta plakátjára: KOVÁSZNAI DIÁKSZÍNPAD, s ebben a minőségében elindult Erdélyország földjén turnézni, előadásokat tartani, vinni a szót, az anyanyelv szavát el a közeli vagy messzi tájakra, kultúrát vinni, érzést vinni, üzenetet vinni, reménységet adni, az együvé tartozás tudatát adni a messzi nemzettársainknak, Csík, Udvarhely és Gyergyó környékére, Maros megyébe, az ottani szórványokba, aztán tovább, tovább, Kalotaszegre, Szilágyságba, Arad- és Temes megyébe, annak a kezdő, alapító generációnak még a gyermekei is túl vannak már a diákkorukon, esetleg – az is megtörténhet – épp az unokáik ízlelgetik a szót, a kultúra szavát, a művészet szavát.” A diákszínjátszástól a felnőtt színjátszásig 20 év telt el. Mert Gazda József jelenleg is dolgozik a kovásznai Pokolsár Társulat színjátszóival. Művészi, emberi hitvallását talán a következő szavak fejezhetik ki leginkább: „Szivárvány havasán / Felnőtt liliomszál / Nem szereti helyét / S el akar bujdosni / El akar bujdosni” – „De el tudunk-e bujdosni? Van-e mód arra: megszökni a sosunk elől? Kilépni belőle? Tamási csupa szépség, csupa költészet műve azt súgja, mondja, majd ordítja, kiáltja: Nincs! Nincs! Hogy nem menekülhetsz! Nem menekülhet senki! Sorsunkat, melybe beleszülettünk, vállalnunk kell. Harcolhatunk, küzdhetünk, sőt, küzdenünk kell a jobbért, de azon belül: a lelkedet nem cserélheted ki! Mert csak így lehetsz hűséges magadhoz s az egyenes úthoz.” 2016 áprilisában a tanár úr betöltötte 80. életévét. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, elmondhatjuk, hogy élete áldozatokkal teli szolgálat volt. Akkor is népét szolgálta, amikor tankönyvet írt a romániai magyar diákok számára, amikor lejegyezte és könyvek formájában közkinccsé tette az itthon és szerte a nagyvilágban élő magyaroktól gyűjtött több ezer órányi hanganyagot, és akkor is, amikor 1990 óta segítőivel, munkatársaival együtt évről évre megteremtette a feltételeit annak, hogy Kovásznán a nagy tudós, a példakép, Kőrösi Csoma Sándor emlékét felidézzük, ápoljuk, őrizzük a Csoma-napok évenkénti megszervezése által. Mindezekért hálás köszönetünket fejezzük ki, és Isten áldását kérjük további életére és munkásságára. Molnár János tanár, Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 22.Teret a fiataloknakJó ötletnek bizonyult, hogy a Farkas utcai református templomban zajló nyári hangversenyeken több fiatal előadóművésznek nyújtanak fellépési lehetőséget. Ilyen ígéretes tehetségnek bizonyult Müller Márta is, aki jelenleg a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia másodéves mesteris hallgatója, természetesen orgona-előadóművészet szakon. Főleg az orgona szakos hallgatók számára hasznos ez a kezdeményezés, mert egy más hangszeren játszó fiatalnak több lehetősége van fellépésre, mint egy orgonistának. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 12.Szászrégeni Magyar NapokAz RMDSZ szászrégeni szervezete, a Kemény János Művelődési Társaság, a Humana Regun Egyesület, a Szászrégeni Ifjúsági Szervezet, a Rákóczi Szövetség szászrégeni szervezete, az RMDSZ szászrégeni nőszervezete és a Csillag Egyesület szervezésében augusztus 18-án, csütörtökön kezdődik a IV. Szászrégeni Magyar Napok rendezvénysorozata. Csütörtök délután 6 órakor a radnótfájai református kistemplomban bemutatják a Bernády, a városépítő című könyvet. Meghívottak: Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi elnöke, Nagy Miklós Kund, Pál-Antal Sándor, Fodor János szerkesztők. Ugyanitt péntek délelőtt 11 órakor kezdődik a középiskolás diákok Réges- Régen című történelmi vetélkedője. Délután 3 órakor Nagy Attila tanár történelmi sétára hívja az érdeklődőket, gyülekező az evangélikus templom előtt. Délután 6 órakor Magyarságunk régen és ma címmel gálaműsor kezdődik az Eugen Nicoara művelődési ház nagytermében. Ekkor díjazzák a vetélkedő nyerteseit, és kiosztják az idei életműdíjakat, majd a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében kenyéráldásra kerül sor, végül a nagykőrösi Kőris kamarakórus mutatja be díszelőadását. Szombaton reggel a Lendület sportpályán kispályás labdarúgó-bajnokság kezdődik.10 órakor a művelődési ház nagytermében a Kicsi vagyok én, majd megnövök én... című előadásra kerül sor, a magyarrégeni 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat szervezésében pedig cserkésznap kezdődik. Délután 5 órakor a DIO Ház tárlatnyitónak és zongorakoncertnek ad otthont. Az érdeklődők Kalabér Tímea másodéves egyetemista festészeti kiállítását tekinthetik meg, zongorázik Osváth Hunor, a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia negyedéves hallgatója. Este 7 órától a szervezők klubestre hívják a szászrégenieket a radnótfáji volt kultúrotthonba (Crizantema étterem). Vasárnap reggel 9 órakor gulyásfőzés, 10 órakor sportversenyek kezdődnek a sportpályán. Délelőtt 10 órakor tartják a radnótfáji nagytemplomban az elszármazottak találkozóját. Délután 1 órakor a sportpályán szászrégeni néptánccsoportok lépnek színpadra. Este 7 órakor a Republic koncertezik, majd lampioneregetéssel zárul a program. Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 19.Szászrégeni Magyar NapokAz RMDSZ szászrégeni szervezete, a Kemény János Művelődési Társaság, a Humana Regun Egyesület, a Szászrégeni Ifjúsági Szervezet, a Rákóczi Szövetség szászrégeni szervezete, az RMDSZ szászrégeni nőszervezete és a Csillag Egyesület szervezésébenaugusztus 18- ától megkezdődött a IV. Szászrégeni Magyar Napok rendezvénysorozata. Pénteken délelőtt 11 órakor kezdődik a középiskolás diákok Réges-Régen című történelmi vetélkedője. Délután 3 órakor Nagy Attila tanár történelmi sétára hívja az érdeklődőket, gyülekező az evangélikus templom előtt. Délután 6 órakor Magyarságunk régen és ma címmel gálaműsor kezdődik az Eugen Nicoara művelődési ház nagytermében. Ekkor díjazzák a vetélkedő nyerteseit, és kiosztják az idei életműdíjakat, majd a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében kenyéráldásra kerül sor, végül a nagykőrösi Kőris kamarakórus mutatja be díszelőadását. Szombaton reggel a Lendület sportpályán kispályás labdarúgó-bajnokság kezdődik. 10 órakor a művelődési ház nagytermében a Kicsi vagyok én, majd megnövök én... című előadásra kerül sor, a magyarrégeni 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat szervezésében pedig cserkésznap kezdődik. Délután 5 órakor a DIO Ház tárlatnyitónak és zongorakoncertnek ad otthont. Az érdeklődők Kalabér Tímea másodéves egyetemi hallgató festészeti kiállítását tekinthetik meg, zongorázik Osváth Hunor, a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia negyedéves hallgatója. Este 7 órától a szervezők klubestre hívják a szászrégenieket a radnótfáji volt kultúrotthonba (Crizantema étterem). Vasárnap reggel 9 órakor gulyásfőzés, 10 órakor sportversenyek kezdődnek a sportpályán. Délelőtt 10 órakor tartják a radnótfáji nagytemplomban az elszármazottak találkozóját. Délután 1 órakor a sportpályán szászrégeni néptánccsoportok lépnek színpadra. Este 7 órakor a Republic koncertezik, majd lampioneregetéssel zárul a program. Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 30.Fiatal romániai magyar költők verseinek román fordítását is bemutatják a Kolozsvári Nemzetközi KönyvfesztiválonKolozsvár főterén már épülnek a pavilonok, ingyen könyveket osztogatnak a fesztiválbuszon. Kedden kezdődik a 4. Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál. A Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál kedden 13 órakor nyit Kolozsvár főterén, de a Kolozsvári Olvasókat (így, nagybetűvel) már 12 órára várják a Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépülete elé egy könyvvel a kezükben, hogy együtt vonuljanak át a főtérre. Közben néha megállnak majd egyet olvasni – akár hangosan is – a magukkal hozott könyvekből. A fesztiválbusz már csütörtökön elindult a 24-es autóbusz vonalán és október 10-ig közlekedik. A két nagy Kolozsvári bevásárlóközpontot, azaz a város nyugati és keleti részét összekötő autóbuszvonalon naponta 100 csomag ingyen könyvet osztanak szét az utasok között. Így népszerűsítik az olvasást, a fesztivál jelmondatának megfelelően, szelíd erőszakkal: „A könyvtől nem menekülsz! (De carte nu scapi!)”. Az ötnapos, október 9-én, vasárnap záruló rendezvényre számos külföldi meghívott érkezik. Alessandro Baricco és Franco Moretti Olaszországból, Mario Bojórquez és Alí Calderón Mexikóból, Andrei Codrescu az Amerikai Egyesült Államokból, Adam Puslojić Szerbiából, Mite Stefoski Makedóniából, Josef Straka Csehországból és Étienne Verhasselt Belgiumból. A fesztiválon jelen lesz Mircia Dumitrescu képzőművész, akinek Nichita azi címmel kiállítása nyílik a főtéri pavilonban és Mircea Cărtărescu író, aki szombaton, október 8-án találkozik a Kolozsvári közönséggel. Szerdán este 10 órakor irodalmi „Jam Session”-t szerveznek a főtéri Diesel klubban. Itt költők olvashatják fel szabadon verseiket, bárkit szívesen látnak, ott lesznek a fesztivál díszvendégei is. Franco Moretti olasz irodalomkritikust a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tiszteletbeli doktori címmel tünteti ki, Alessandro Bariccot pedig, aki íróként, rendezőként és zenekritikusként is ismert, nem csak a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, hanem a Gheorghe Dima Zeneakadémián is tiszteletbeli doktorrá avatják. Kedden este 6-tól mutatják be a fiatal romániai magyar költők antológiájának román fordítását. André Ferenc, Fischer Botond, Gondos Mária Magdolna, Horváth Benji, Gothár Tamás, Kali Ágnes, Kulcsár Árpád, Varga László Edgár és Serestély Zalán verseit Dósa Andrei ültette át román nyelvre, aki korábban Kemény Istvánt, Kosztolányi Dezsőt, Szabó Magdát is fordított. A könyvbemutatók mellett érdekes előadásokra is lehet számítani, szerdán délután 5 órától például a román származású amerikai író, költő, Andrei Codrescu az idén száz éves Dada mozgalomról és kortárs hatásairól tart előadást a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának Popovici termében. maszol.ro 2016. október 4.Elhunyt Kostyák Alpár zenetanárHosszú betegség után 59 éves korában hétfőn elhunyt Kostyák Alpár zenetanár, televíziós újságíró, az erdélyi táncházmozgalom ikonikus személyisége. Kostyák Alpár 1957-ben született Kolozsváron. A Gheorghe Dima Zeneakadémián szerzett tanári oklevelet. 1977-től részt vett a hazai táncházmozgalom elindításában, valamint a Román Televízió Kaláka-műsorainak szervezésében. Az 1980-as évek elejétől a csíkszeredai zeneiskola tanára volt, emellett a Barozda táncházzenekar és a Kájoni régizene-együttes tagjaként is tevékenykedett. 1990. után hazatért szülővárosába, ahol a Román Televízió kolozsvári szerkesztőségének tagjaként folytatta tevékenységét. Teljes pályája során aktív népzenekutató volt, és a háromhúros kontrát sem tette le, élete végéig. Marosvásárhelyi Rádió Erdély.ma 2016. október 4.Elhunyt Kostyák Alpár népzenész, televíziós szerkesztőÖtvennyolc éves korában október 3-án, hétfőn elhunyt Kostyák Alpár zenetanár, tévészerkesztő, népzenész – tudatta kedden a Kolozsvári Televízió Kisebbségi Szerkesztősége. Kostyák Alpár 1957. október 17-én született Kolozsváron. Tanulmányait szülővárosában végezte, 1981-ben diplomázott a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia zenetanári szakán. Ezt követően a csíkszeredai zeneiskola tanáraként dolgozott 1986-ig, majd a városi Művelődési Ház és a Hargita megyei Népi Alkotások Háza zenei szakirányítója volt. 1990-1992 között a Hargita megyei Művelődési Felügyelőség tanácsosa, 1994-től pedig a Román Televízió kolozsvári stúdiója magyar szerkesztőségének tagja. Televíziósként elsősorban a népzenei és komolyzenei adások szerkesztését vállalta, de közkedveltek voltak szórakoztató jellegű műsorai is, melyekben hangsúlyt fektetett a hagyományos erdélyi népi kultúra bemutatására. Életének meghatározó részét népzenei tevékenysége töltötte ki. Az erdélyi táncházmozgalom egyik elindítójaként szívügye volt a népi hagyományok ápolása. Tagja volt több népzenei együttesnek, közöttük a kolozsvári Bodzafának, a csíkszeredai Barozda együttesnek, valamint 24 éven át állandó tagja a Tarisznyás zenekarnak. Rostás Szabolcs | Kostyák Alpár /Kolozsvár, 1957. okt. 17. - Kolozsvár, 2016. okt. 3./ Krónika (Kolozsvár) 2016. október 8.Táncház okostelefonon (Beszélgetés KELEMEN LÁSZLÓval, a Hagyományok Háza főigazgatójával)A hagyományőrzés tapasztalatait és technikáit átadó hálózat létrehozására készül a Kárpát-medence országaiban a Kelemen László vezette budapesti Hagyományok Háza. Az egykori táncházzenésszel, mai intézményvezetővel arról is beszélgettünk, hogyan veszítette el a szintetizálás képességét az első táncoktatói nemzedék. – Izgalmas nyara lehetett, egy ideig úgy hírlett, hogy másik intézménybe olvasztják be a Hagyományok Házát... – Valóban így volt, de maradjunk a nagyon kedvező végkimenetellel. Amúgy is azt tartom, hogy a Hagyományok Házát nem megszüntetni kell vagy beolvasztani, hanem olyan nemzeti intézménnyé emelni, mint például az Operaház. – Ha már így alakult: most már egyértelműen a fejlesztések kerülnek az előtérbe? Mint például a Hagyományok Házának erdélyi terjeszkedése? – Mindjárt az elején javaslom, hogy felejtsük el a terjeszkedés kifejezést. Nem kiterjeszteni akarjuk a Hagyományok Házát Erdélyben, hanem azt a tudást szeretnénk átadni, amely az elmúlt hatvan év során felgyűlt Magyarországon a hagyományápolás terén. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy az elmúlt évtizedek társadalmi változásai következtében szerte a Kárpát-medencében a magyar közösségek kezdik levetni régi szokásaikat, a tudás, a folklór már nem öröklődik apáról fiúra, mint korábban. Ha már így történt, gondoskodnunk kell zenei-táncos anyanyelvünknek valamilyen szervezett formában való átmentésén. Ennek Magyarországon jelentős hagyománya és tapasztalata van, ezt szeretnénk átadni erdélyi barátainknak. Semmiféle felsőbbrendűség nem akar ezáltal megnyilvánulni, az okos embernek viszont érdemes más tapasztalatából tanulnia. Hagyományok Háza-tudásexportban gondolkodunk, de eszünk ágában sincs embereket is exportálni. Viszont meg akarjuk találni azokat a szervezeteket, amelyek képesek az általunk „szabadalmaztatott” szabvány átültetésére, alkalmazására. – A standardok azonban bizonyos szervezeti struktúrák létét feltételezik. Léteznek ezek a Kárpát-medencében? – Igen, léteznek, mindenekelőtt a táncházmozgalomnak köszönhetően, és elsősorban civil szervezetek formájában. Erdélyben többnyire működnek még a hajdani Népi Alkotások Házának utódai is. Többek között ezekkel szeretnénk együtt építkezni minél több helyszínen, például Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában. – Milyen rendszerben tervezik működtetni ezt a magyar költségvetésből finanszírozott hálózatot? – Három tevékenységi körben gondolkodunk. Egyik a programszervezés, ahol roppant fontos lesz az elosztásos szemlélet, az oda-vissza „forgalom”, illetve a helyi rendezvények szervezése. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a helyi archívumok megszervezésének, hogy az adott régióhoz tartozó anyag könnyen elérhető legyen. És ami kiemelten fontos: mindez szaktanácsadással kísérve, azaz megszemélyesítve, nem pedig sima internetes elérhetőséggel. A harmadik kör az élő hagyományátadás megszervezése lesz rendszeres tanfolyamok, kurzusok révén. A Hagyományok Háza jól kicsiszolt, kialakított kurzusokkal rendelkezik népzene, néptánc, mesemondás, kézműves mesterségek témakörökben, szívesen átadjuk, honosítjuk ezeket. – A legendás táncmester, Novák Tata szerint a magyarországi iskolarendszer jó táptalaja és hordozója volt ezeknek a tevékenységeknek. Az elcsatolt területeken megtalálták már a kályha sarkát, ahonnan el lehet indulni? – Mi a módszert akarjuk magunkkal hozni, a helyi folklóranyag ugyanis mindenütt elsőbbséget élvez. Délvidéken például csak akkor jövünk elő gyimesi táncokkal, ha egy bizonyos kurzusnak a Kárpát-medence táncos öröksége a témája. Mindenütt adott a táptalaj, miután Pál István „Szalonnáék” néhány év alatt már Kárpátalján is kialakítottak egy több száz fős kemény magot. Erdély abban élvez továbbra is egyfajta elsőséget, hogy a fantasztikus népzenei és néptáncörökségünk nagy része továbbra is Erdélyből származik. Ebben persze jelentős mértékben benne van, hogy anno Novák Tata nem máshová, hanem Székre indult gyűjteni, de az kétségbevonhatatlan, hogy erdélyihez fogható néprajzi gazdagság sehol máshol nem lelhető fel. Amúgy a helyi tanácsadók felkérésének szakaszában vagyunk, az ő feladatuk lesz megtalálni a programok lebonyolítására alkalmas helyi embereket. A tényleges indulást 2017-re tervezzük. – Léteznek ma sürgősségek az értékmentésben? – A mi munkánkban az az elsődleges, hogy valamennyi szolgáltatásunkat elérhetővé tegyük a fiatalok számára. Amióta a táncház kiszakadt a természetes falusi környezetéből, a városi fiatalok mozgalmává vált. A Hagyományok Házában ma azt tekintjük az egyik legfontosabb feladatunknak, hogy a gyűjtéseinket akár okostelefonon is hozzáférhetővé tegyük. Szeretnénk, ha elérhetővé válna az online népzenehallgatás, néptáncnézés, meggyőződésem, hogy hatalmas érdeklődés övezné. Ezek a szolgáltatások a tanításban is nagy segítséget nyújthatnak, ezért aztán sürgős technikai-tartalmi kihívással állunk szemben. Szakmai oldalról meg az a feladatunk, hogy bővítsük az intézmény ernyője alá vont tevékenységi köröket, amelyeket élő hagyományátadás révén szeretnénk továbbítani. Ilyen, eddig még be nem cserkészett terület például a népi gyógyászat. Merthogy ebben is a végső órához közeledünk, az utolsó füvesemberek élnek közöttünk. Jómagam is ismerek ilyen asszonyt a szülőfalumhoz, Gyergyóditróhoz közel, Orotván. – Amúgy hogyan sodródott ilyen messzire a Gyergyói-medencétől? – Tehetségkutatók fedeztek fel annak idején, tízéves koromtól „janicsárként” nevelkedtem a marosvásárhelyi művészeti líceumban. A népzenével való találkozásom ugyan folyamatos volt, már diákkoromban is kerestem a táncházas kapcsolódásokat, kalákás rendezvényekre jártam, mégis egy 1980-as találkozás jelentette a katartikus pillanatot. A zeneakadémiára való sikeres felvételim után futottam össze Tötszegi András „Cucussal”, a kolozsvári táncházmozgalom egyik vezéralakjával. Lenne-e kedvem megtanulni brácsázni, kérdezte, a diplomázás előtt álló, a kihelyezés után minden bizonnyal Kolozsvártól messze kerülő néhai jó barát, Kostyák Alpár helyébe lépni a Bodzafa együttesben? – Márpedig a szakértők szerint az éveken át klasszikus hegedűt tanuló számára nem puszta elhatározás a brácsázásra való áttérés... – Messze nem, és brácsám sem volt, mondtam is Cucusnak, mire ő rávágta, semmi gond, indulunk Kallós Zoli bácsihoz. A legendás néprajzkutató szemügyre vett, megpróbálta bemérni, ki vagyok, mi vagyok, édesanyja, Vilma néni megkínált egy tányér levessel, közben Zoli bácsi elment az egyik raktárába, és egy brácsának látszó tárggyal tért vissza. Vörös színű eszköz volt, legalább 45 centi hosszú, egy mezőségi asztalos készítette. Kaptam hozzá húrokat, egy gyimesi tarisznyát, beletettük a hangszert, melléje egy Új guzsalyam mellett című könyvet, egy példányt a Balladák könyvéből. És már indulhattam is a néhány nap múlva kezdődő gyimesi tánctáborba. Eldőlt a sorsom. – A Kallós mellett töltött évek, a közös gyűjtések, zenélések ma már az emlékek tárházát gazdagítják. Egyáltalán: van még mit gyűjteni? – Meggyőződésem, hogy van, de bármennyire is hihetetlen, ma is akadnak, akik megpróbálják megakadályozni. A tölgyesi kultúrház igazgatónője például 2015 tavaszán nemkívánatos személynek nyilvánított, szerinte lopjuk a román kultúrát. A falujárás azonban többnyire zavartalan, és egyre több az olyan fiatal, aki a bartóki útmutatás értelmében fontosnak tartja beszívni a helyszín levegőjét. Az oktatás ma mindennél fontosabb, a következő lépés pedig a szakembereknek a falvakba való visszajuttatása. Mert mindenütt alakulnak az amatőr együttesek, csak épp szakember nincs, aki vezesse őket. Az első nemzedék ugyanis csak lefelé nézett, közben meg valahol, valamikor elveszítette a művészi szintetizálás képességét. És mivel csak az eredetire figyeltek, a feldolgozások terepét átengedték a kutyaütőknek. Márpedig a szakmai tudás megszerezhető, a zsenialitás az, ami kevésbé. – Kárpát-medencei hálózat létrehozása, a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó felújítása, illetve az azzal járó költözés, a szétszórt működés összehangolása: van még ideje zenélni? – Jóval ritkábban, mint szeretném, pedig a boldog muzsikálásba merítkezés mindennél többet ér. Most más feladatoknak kell eleget tennem, de ha lehetőségem nyílik, mindig belevetem magam a táncházi zenélés forgatagába. KELEMEN LÁSZLÓ Zeneszerző, folklorista, 1960. május 1-jén született Gyergyóditróban. A marosvásárhelyi zenei érettségi (1979) után a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán tanult zeneszerzést, mellette erdélyi hangszeres és vokális népzenét gyűjtött. Tagja volt az erdélyi táncházmozgalom egyik legendás zenekarának, a kolozsvári Bodzafának. 1986-ban Magyarországra telepedett. Zenei szerkesztőként dolgozott a Budapesti Zeneműkiadónál, 1987-ben Ökrös Csabával és Berecz Andrással megalakították az Ökrös zenekart, amelynek tagjaként megkapta a Magyar Művészetért-díjat és a Népművészet Ifjú Mestere címet. 1992-től 2000-ig a Budapest Táncegyüttes zenei vezetője és a táncműsorok kísérőzenéinek egyik összeállítója. 1997-ben kezdeményezésére és vezetésével a Fonó Budai Zeneházban megszervezték az Utolsó óra című, Kárpát-medencei hangszeres népzenei gyűjtést. Sebő Ferenccel együtt a Hagyományok Háza szakmai koncepciójának kidolgozója, miniszteri biztosként dolgozott az intézmény felállításán, amelynek 2001 júliusától igazgatója. További díjak, kitüntetések: a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2008), Gyergyóditró díszpolgára (2014), Lajtha László-díj (2016). Nős, két gyerek édesapja. Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 7.Elhunyt Fátyol TiborÉletének 82. évében Győrbenjanuár 5-én elhunyt Fátyol Tibor zeneszerző, az erdélyi magyar zenei élet jelentős alakja. Fátyol Tibor zenész család sarjaként született Kolozsváron 1935. október 9-én. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát zeneszerzés-karmesteri szakon. 1959-től a Ciocârlia román népi együttes folkloristája és zenei vezetője, 1978-tól a Maros Művészegyüttes művészeti titkára volt. Balettek, szimfonikus művek, kamarazenék, valamint színpadi zenék és népdalfeldolgozások szerzője. Megannyi magyar és román költő verseit zenésítette meg, Lászlóffy Aladár verseire dramatikus oratóriumot, Lászlóffy és Szilágyi Domokos verseire a capella kantátát szerzett. Magyarul és románul is közölt kritikákat, zenei tárgyú írásokat a romániai kulturális sajtóban. 1988 és 1992 között a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán tanított, 1989 után a Szatmárnémeti Filharmónia igazgatója volt. 1993-ban Magyarországra költözött, és visszavonult a közéletből. [Gyászjelentés Népújság (Marosvásárhely),2017. január 12.] Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 3.A ZeneSzó meghívottja: Szép GyulaA Györkös Mányi Emlékház változatos kulturális programmal várja az érdeklődőket. A ZeneSzó beszélgető sorozatának az idei első meghívottja Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója volt. A beszélgetőtárs Márkos Albert hegedűművész, aki a zenei pályájának alakulásáról kérdezte. Hogyan lett zenész? „A zene volt az egyedüli biztos pont az életemben”. Szép Gyula szerint az ember életében a sorsszerűség szerepel. „A zene volt az egyedüli biztos pont az életemben.” Ebben az életkorban az ember bátran vállalja a múltját. Környezetével, sokkal megértőbb, önmagával sokkal kritikusabb. Felmenőiben nem volt zenész. Édesapja zenei adottsággal rendelkezett, kántor volt. 8 éves korától 14 éves koráig zeneiskolába járt. A szülei támogatták a zenei képzését. Beszélt az iskolai éveiről. 9. osztályos volt, amikor egy gitárt kapott ajándékba, gyorsan tanult gitározni. Egyetemi tanulmányait a „Gheorghe Dima” Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzői Fakultás- Pedagógia szakán végezte. Tanulmányai befejezése után Mezőszentgyörgy Általános iskolába került zenetanárnak. Életpályájának bemutatása során, az akkori idők párt politikájába is betekintést nyerhettünk. Adottságait mi sem jellemezhetné jobban, mint az, hogy Erdélyben maradt. Nemcsak zenét, hanem matematikát és testnevelést is tanított. Ezt az időszakot úgy jellemezte, hogy „fiatal volt és mindenbe belement”. Különösen a folklór érdekelte. A népzene iránti érdeklődése Székelyudvarhelyen folytatta tevékenységét. Ahol egy figyelemre méltó férfi dalárda volt, melynek nem volt karmestere. Abban az időben kevesen voltak Udvarhelyen, akik Zeneakadémiát végeztek. Zenetanárként tevékenykedett a Székelyudvarhelyi Zeneiskolában és a Maréfalvi Általános Iskolában. Őt inkább a kórus érdekelte. Az iskola igazgatója, Kovács Piroska érezhette, hogy a fiatal tanár többet akar, nem csak a zenetanári munkát. Támogatta tevékenységét. Rájött, a gyermekek nem ismerik a népzenét. Kezébe került Kodály Zoltán Székelyfonó-lemeze. Ezeket a dalokat megtanította a maréfalvi gyermekeknek. Kodály szerint a Székely fonót abban a környezetben kell bemutatni, ahol született. Szép Gyula megdramatizálta. Óriási sikerrel előadták. Az előadással eljutottak a Kolozsvári Magyar Operába is. A produkciót felvette és sugározta a bukaresti TV magyar adása is. Székelyudvarhely művelődési élete nagyon aktív volt. Rendkívül nyitott. A főhatalom igyekezett visszaszorítani a magyar kultúrát. Itteni vonatkozásban Székelyudvarhely több lehetőséget biztosított. Szép Gyula élete érdekesen alakult. 1981 és 1986 között a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház vezetője. 1982-ben Kodály Zoltán emléknapokat szervezett, a zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából. E rendezvény keretében mindhárom Kodály-művet bemutatták (Székely fonó, a Háry János és a Cinka Panna). Vermesy Péter, Kodály Zoltán zenéjéről értekezett. A mostani beszélgetés nagy érdeme a kor hangulatának sikeres felidézése. Erdélyben a magyar művelődési életet kezdték minél jobban visszaszorítani. Udvarhelyen nagyobb megnyilvánulási lehetőség volt. Minden valamire való színházi társulat igyekezett kiszállásai közben Udvarhelyen is előadást tartani. A táncház mozgalom Kolozsváron indult, de az országos fesztivált Udvarhelyen szervezték. Szép Gyulának lehetőség teremtődött adottságai felcsillantására. A Székelyudvarhelyi Venyige Népzene és Néptáncegyüttes egyik alapítója. A hatóságok nem nézték jó szemmel ezt a tevékenységet. A körülmények Csíkszeredába vezényelik. 1986-1988 között zenei szakirányítója a Hargita Megyei Alkotások Házának. A politika rányomta bélyegét a kultúrára is. Kötelezték, a műsor 70%- román nyelvű legyen. A Kolozsvári Magyar Opera ma erős társulat Ekkor azon gondolkodott, hogy elhagyja az országot. Ebben az időben keresték meg a Kolozsvári Magyar Operától. Megnyílt annak lehetősége, hogy itt helyezkedjen el. Sikeresen versenyvizsgázott. 1988-ban a Magyar Opera művészeti titkára lett. Rendkívül hiteles képet nyújtott az intézmény helyzetéről. Kolozsvár zárt város, nem volt lehetőség versenyvizsgára, emiatt hiányzott az utánpótlás. Az énekkar kiöregedett. Senkit sem engedtek nyugdíjba. Az énekesek közül sokan külföldre távoztak. 1990-ben újabb lehetőségeket kihasználva, a Magyar Opera országos versenyvizsgát hirdetett, így az énekkar megfiatalodott. A fiatalítás elkerülhetetlen lett. Simon Gábor a Magyar Opera igazgatója, Szép Gyula 2005-2010 művészeti aligazgatója. Simon Gábor igazgató két évtizedes tevékenység után a marsallbotot továbbadta. Szép Gyula 2010-től az Opera igazgatója. Beszélt a Magyar Opera eredményeiről. A magyar nemzeti opera megalapítójának, Erkel Ferencnek 8 operáját adták elő. Ugyanakkor kortárs magyar operaműveket mutattak be. 1990 óta húsz magyar kortárs zeneszerző operája került színpadra. „Büszke vagyok arra, hogy ma az operaház erős, fiatalokból álló társulat, minőségi kínálatunk van.” Repertoárunkban van olyan előadás is, ahol tudjuk nem lesz teltház, de vállani kell ezt is. Nagy sikerrel mutatták be a „Valahol Európában” című musicalt. „Fontos, hogy az új generáció más képet is kapjon az operáról.” Közéleti tevékenysége Mint politikus 11 évig volt az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának ügyvezető alelnöke. Sikernek tartja a csángó-magyar oktatás beindítását, az egyházi vagyonok visszaszolgáltatását. Ez alatt a 11 év alatt rájött arra, hányféle igazság van. Hány árnyalatból tevődik össze az, mely végül is kikerekedik. A Janovics Jenő Alapítvány elnöke, melynek célja olyan közszolgálati rádió és TV műsor szolgáltatás támogatása, amely az erdélyi magyarság szellemi gyarapodásához járul hozzá. Az est fénypontja az volt, mikor Szép Gyula és fiai káprázatosan, csodálatos biztonsággal népzenei műsort adtak elő a szerencsés jelenlevőknek. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2017. február 11.Gróf Bánffy Miklós román hangja (Beszélgetés Marius Tabacu műfordítóval, a kolozsvári filharmónia igazgatójával)Szépreményű zongoristaként indult, aztán román értelmiségiként derékig benne volt a kolozsvári „irredenta” mozgalmakban. Marius Tabacu révén az első világháború előtti Magyarország képe, gróf Bánffy Miklós Erdély-trilógiája is eljuthat a román olvasóhoz. – Elégedett a Bánffy-trilógia román fordításával? – Biztosan nagyon jó, és addig nem is derülhet ki az ellenkezője, míg nem jelenik meg. Volt néhány „próbafelolvasás”, de egészében még senki sem látta. 2016 őszén fejeztem be a fordítást, a szerkesztési munkálatok még hátravannak. – Feltéve, hogy remek a fordítás, milyen fogadtatásra számít a román olvasóközönség részéről? – Vegyesek a tapasztalataim a magyar művek román fordításának fogadtatásáról. A Bánffy-mű tekintetében a legnagyobb kockázati tényező, hogy hatalmas a terjedelem, 1500 oldal. Kell hozzá egy alapos történészi szakértői háttér is, szerencsére Lucian Nastasă-Kovács professzor, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója örömmel vállalta a felkérést. A kor rengeteg olyan politikai hátterét kell megvilágítani, ami egyrészt nem derül ki a regényből, előismeretek nélkül pedig értelmezhetetlen lenne a román olvasó számára. De megkockáztatom, a magyarok többsége számára is. A világháború előtti évek Magyarországa, annak parlamenti világa olyan dzsungel, amelyben nem könnyű eligazodni. – Fordítás közben szembesült-e azzal a magyar–román párhuzamossággal, amely az erdélyi közös történelmünk megítélését máig jellemzi? – Nehéz erre válaszolnom, mert munka közben teljesen beszippantott Bánffy Miklós nagyon demokratikus és nyitott, egyszerre kritikus és önkritikus gondolkodása, látásmódja. Ismeretes, mekkora felháborodást váltott ki a könyv megjelenése, a magyar arisztokrácia sok tagja magára ismert, vagy magára vélt ismerni. Amúgy természetesen élt bennem a kor kettős megítélésének érzése. Arról is értesültem, hogy a kiadó lábjegyzetekkel készül ellátni, „barátságosabbá” tenni a könyvet, én mindenképpen tiltakozni fogok ez ellen, kérdés, hogy milyen hatással. Ez ugyanis szépirodalmi mű, másrészt meg ott lesz a történészi háttér, Lucian Nastasă-Kovács tudásában és ítélőképességében teljes mértékben megbízom. – Mi fogta meg leginkább a regényben? – Sokat gondolkoztam azon – és mi tagadás, meg is hatódtam tőle –, hogy a regény írása közben vajon mi lehetett ennek az embernek a lelkében. A trilógiát, amelynek cselekménye az első világháború kitörésekor zárul, a harmincas évek végén fejezte be Bánffy, már a háború következményeinek ismeretében rögzítette a történéseket. És így is képes volt igazán elegáns úri távolságtartással leírni mindazt, ami Trianon után következett, és ami egész Kelet-Közép-Európa számára súlyos kataklizmát jelentett. Olyan helyzetek alakultak ki, amelyeket a mai napig képtelenek vagyunk rendesen kezelni, nem tudunk például mit kezdeni a kisebbségek kérdésével, erre sem a román politika, sem a román közvélemény nem volt felkészülve. De a környező országoké sem. Egészen megdöbbentőnek tartom, hogy Trianon sem a magyar, sem a román szépirodalomban nem jelent meg azzal a súllyal, amekkora törést jelentett a két ország, a két nemzet életében. – Amúgy honnan támadt a késztetés önben a trilógia lefordítására? – Nincs megragadható pillanat, körülöttem, a társaságomban észrevétlenül megjelent és egyre sűrűbbé vált a Bánffy-jelenség. Legelőre talán Szebeni Zsuzsa színháztörténész kért meg, hogy fordítsak le egy szöveget egy rendezvényhez. Beismerem, a regény fordításához jelentős lökést adott, hogy gyakorlatilag megrendelést kaptam rá a Nemzeti Kulturális Alaptól. Amikor nekiláttam, még nem olvastam teljes egészében a trilógiát, megkérdeztem viszont az ebben a tekintetben roppant alapos feleségemet, hogy belevágjak-e? Ő meg egyértelműen azt mondta, hogy igen, és a továbbiakban is nagy segítségemre volt, amikor elbizonytalanodtam, kételyeim támadtak. Ezek részben abból fakadtak, hogy a könyv irodalmi színvonala szerintem egyenetlen. Mintha a következmények ismeretében, a körülötte kialakult katasztrófa láttán Bánffynak néha-néha elment volna a kedve a folytatástól. – Milyen mértékben segített önnek e világ megjelenítésében, hogy élete során gyakorlatilag bejárta ezeket az erdélyi tereket? – Mit bejártam, beéltem! A Margitta melletti Tótiban születtem, ahová édesapámat körorvosként kihelyezték, de tíz hónapos koromban már Szilágysomlyóra költöztek a szüleim. Amikor megszületett az öcsém, engem – édesanyámat tehermentesítendő – Temesvárra küldtek a katonás apai nagymamámhoz. Ő beíratott a német óvodába, ahogy az a temesvári kispolgári „sznob” családokban szokás volt. Mivel egyetlen hangot sem tudtam németül, ültem a sarokban, és igyekeztem kitalálni, mit mond az óvó néni. Valószínűleg megsajnált, és mivel időközben elkezdtem zongorázni tanulni, azt mondta, játsszak valamit. Aztán nyilván megkérdezte, mi az, amit játszom? Én meg teljes lelki nyugalommal válaszoltam, hogy a negyvenhetes. Hogy ki írta, fogalmam sem volt. Az iskolai évekre is ott ragadtam, mert egyrészt egyre ügyesebben zongoráztam, másrészt a szüleim folyamatosan hazakészültek Temesvárra. Bár megszenvedtem, hogy a szüleim magamra hagytak, már nem hagytam el Temesvárt, mert immár zongoristaként is egyre több vesztenivalóm lett volna. Az ottani zeneiskolában végeztem. A soknyelvűség is ezekben az években ragadt rám, de sohasem okozott bennem identitászavart, mindig is román értelmiséginek tartottam magam. – Miért nem ünnepelhetjük ma önt világhírű zongoristaként? – Ennek több oka is van. A legfontosabb talán az, hogy eljutottam egy olyan szintre, amikor már felismertem: sokkal jobban kellene zongoráznom. Ha akkor folytatom, most is a jó középmezőnyhöz tartozó zongorista lennék. A másik ok, hogy a nyolcvanas évek elején már nyíltan ellenzékieskedtem, egy idő után nem is szerepelhetett a nevem plakáton. Az első fordításom, Székely János regénye, A nyugati hadtest például az anyai nagyapám, Ion Tudoran neve alatt jelent meg. Egyfajta erkölcsi elégtétel volt számomra, hogy az orosz fogságban elpusztult nagyapám nevét megjelentethettem nyomtatásban. A belső indíttatások és a külső nyomások lassan az íróasztal irányába toltak, olyan alkotások felé, amelyeket fiókba lehetett rejteni. Persze a fiókot is kiürítették egy házkutatás alkalmával. – Mitől érdemelte ki a szervektől a megfigyelt „státust”? – Első feleségem, Balla Zsófia révén bekerültem egy írókból, művészekből álló társaságba. Összeforrott csapatot alkottunk Tamás Gáspár Miklóssal, Szőcs Gézával, Orbán Györggyel, Cselényi Lászlóval és másokkal, és természetesen szemet szúrtunk a „kék szemű” fiúknak. Aztán egyszer csak előttünk volt Ion Lăncrănjan Cuvînt despre Transilvania (Szónoklat Erdélyről) című könyve, amelynek megjelenése Ceaușescu nacionálkommunizmusa kibontakozásának első és legközvetlenebb jele volt, a pártpropaganda révén pedig jelentős visszhangja is lett. Szőcs Gézával elkezdtünk aláírásokat gyűjteni a könyv ellen. Én írtam hozzá egy hosszabb kommentárt is, amelyben egyáltalán nem dicsértem Lăncrănjant és az általa gerjesztett jelenséget. Benyújtottam írott véleményemet a kommunista párt Központi Bizottságához, kaptam is egy iktatási számot annak rendje és módja szerint. Persze volt rá gondom, hogy máshová is eljusson az írás, így aztán amikor a Szabad Európa Rádióban beolvasták, az elvtársak nagyon idegesek lettek. Igazából egy évvel később erősítettek be, hogy most már végérvényesen felszámolják a kolozsvári irredenta fészket. Többször kihallgattak, elsősorban arra voltak kíváncsiak, milyen módon jutott ki az írás nyugatra. Én meg azt mondtam, hogy talán a Központi Bizottságól küldhette ki valaki, hiszen oda nyújtottam be. Hogy akkor nem kaptam egy hatalmas pofont, azon ma is csodálkozom. – Mi zavarta leginkább a Lăncrănjan-féle könyvben? – A legtöbb erdélyi román értelmiségi család gyermekei skizofrén helyzetként élték meg, hogy egyet tanultak az iskolában, és mást hallottak otthon. Nagyapámék és apámék a Szabad Európa Rádión lógtak, édesapámnak volt Nagyváradon egy újságárus ismerőse, aki félretette Tabacu doktornak a Romániában hozzáférhető francia újságokat, azokon nőttünk fel. Lăncrănjanban pedig minden zavart: a hangnem, a hazugság, a primitivizmus. De megfigyelt emberként is meghagytak zongoratanári állásomban, nem bántottak, holott 1987-ben kiléptem a pártból. Ezt követően kicsit fenyegettek, de 1988-tól már érezni lehetett a magatartásukon, hogy valamiféle változásra számítanak. Az volt a másik szerencsénk, hogy nem akartak hőst csinálni belőlünk. Mi, értelmiségiek nem voltunk számukra veszélyesek, a nagyobb tömegekre hatást gyakorló munkásvezéreket vagy papokat viszont gond nélkül eltették láb alól. – A forradalom utáni tévézést követően néhány éve a kolozsvári filharmonikusok igazgatója, szakértők szerint vezetése alatt a formáció újra Románia legjobb szimfonikus zenekarává vált. Tervez valamiféle újabb hajtűkanyart? – Nem, bár néha elgondolkodom, hogy még egy ciklust szívesen végigvinnék a filharmónia élén. Igazából azonban már csak arra vágyom, hogy végre magamra is jusson időm: az írásra, a fordításra. Talán még az olvasásra is. MARIUS TABACU Műfordító, zongorista, a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia igazgatója. A Bihar megyei Tótiban született 1952. január 13-án, a temesvári Ion Vidu Zenelíceumban érettségizett 1971-ben. Zongora főszakon diplomázott 1975-ben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. Ezt követően zongoratanárként dolgozott a kolozsvári zenelíceumban, 1990 és 1993 között szerkesztő volt az RTV kolozsvári stúdiójában, majd 2007-ig a Video-Pontes Alapítvány elnöke, az általa működtetett tévéprodukciós kft. ügyvezetője. Legfontosabb fordításai: Székely János: Ce este norocul (A nyugati hadtest, 1990), Tamás Gáspár Miklós: Idola tribus (2001), Bodor Ádám: Zona Sinistra (Sinistra körzet, 2005), Vizita arhiepiscopului (Az érsek látogatása, 2010), Bartis Attila: Plimbarea (A séta, 2007), Józsa Márta: Bunicuța pierdută (Amíg a nagymami megkerül, 2011), Papp Sándor Zsigmond: Vieți mărunte (Semmi kis életek, 2012). Díjak, kitüntetések: Bethlen-díj – 1990, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje – 2007, Anonimul filmfesztivál, első díj a legjobb forgatókönyvért – 2007. Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 23.Friss népzenei kutatások és régi csángó családi fotók KolozsváronA budapesti Hagyományok Háza két új kiadványát és egy alakulóban levő néprajzi fotóadatbázist mutattak be szerdán egyetlen délutáni eseménybe sűrítve a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnál. A Sóvidék népzenei kultúráját, illetve a mezőségi karácsonyi kántáló énekek örökségét teszi áttekinthetőbbé a két néprajzi kiadvány, a fotótár pedig, amely 2016 nyarán Moldvában és Orbaiszéken gyűjtött több mint 1500 privát fotóból áll, a csángók és a székelyek családi fotózási szokásait tárja fel. Először Pávai István népzenekutató új kötetét, a Hagyományok Háza és a MTA BTK Zenetudományi Intézetének kiadásában megjelent A Sóvidék népzenéje című kiadványt ismertették. Almási István néprajzkutató nem tudott jelen lenni az eseményen, méltatását ezért Gergely Zoltán tolmácsolta. Mint megtudtuk a kutatók számára rendkívül fontos összegzésről van szó, amely a budapesti és kolozsvári archívumokban megtalálható dallamokat rendszerezi, Zoltán Aladár és Szabó Csaba korondi, illetve siklódi gyűjtéseit, Szabó Piroska szovátai zenetanárnő lejegyzéseit, és Kacsó András táncmester alsósófalvi, valamint Katona Ádám korondi hangfelvételeit tartalmazza, emellett pedig a szerző, Pávai István saját gyűjtéseit. A kötet mellé korszerű DVD jár a feldolgozott gyűjtések kereshető adatbázisával, amelyben szövegek, hang- és filmfelvételek, fotók, kottás lejegyzések is elérhetőek az archívumi adatokkal együtt, emellett pedig digitális formában a könyv teljes szövege. A DVD-n így megnézhetőek például a Martin György által némafilmre rögzített táncok, vagy Vikár Béla fonográf-felvételei. A Sóvidék népzenei kultúráját több évtizede kutató Pávai István 1951-ben született Székelyudvarhelyen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián védte meg Sóvidéki népzene című diplomadolgozatát. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a budapesti Hagyományok Házában működő Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum vezetője és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója. Pávai István elmondta, hogy a műdalokat sem zárta ki a kutatásból, mert meg kell mutatni a folklór változását is. A generációról generációra átadott műdalok között nagyon régi virágénekek is vannak, az egyik például a 18. századra datálható, szövegét ugyanis Verseghy Ferenc is felhasználta Krisztinka című dalában. A polgárosodás hatását is vizsgálta: a fürdőélet hatására Szovátán, Parajdon vagy Korondon cigány- és fúvószenekarok jelentek meg és befolyásolták a helyi zenei kultúrát. Szintén a Hagyományok Háza gondozásában jelent meg Gergely Zoltán Mezőségi kántáló énekek című kötete. A kiadvány alapja a szerző Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológiai Tanulmányok doktori iskolájában megvédett doktori dolgozata, amelyet Pozsony Ferenc néprajzkutató és Szenik Ilona népzenekutató irányított. A könyvbemutatón Pozsony Ferenc elmondta, hogy a kutatás azért volt szerencsés, mert Gergely Zoltán, aki maga is mezőségi származású, a zenetudomány felől érkezett, így egyszerre tudott foglalkozni a dallamokkal és a szövegekkel is. A kutatás hiánypótló, mert az elmúlt fél évszázadban alig jelent meg publikáció a karácsonyi kántáló énekekről, a kommunizmus évei alatt a vallási konnotáció miatt, másrészt pedig azért, mert nagy részük műzenei eredetű, ezért a népzene-kutatókat kevésbé érdekelte a terület. Gergely Zoltán egy ördöngösfüzesi és egy magyarszováti énekesasszony adatközléseire támaszkodott a kutatásban, azt is vizsgálta, hogy hogyan élnek ma ezek az énekek a mezőségiek életében, illetve hogyan hatott a zenei kultúrára a migráció vagy a neoprotestáns vallási mozgalmak megjelenése. Online is elérhetőek a 20. század eleji csángó és székely családi fotók A könyvbemutatók után röviden szó esett a Babeș-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos diákjainak nyári gyakorlatáról is, akik a Bethlen Gábor Alap támgatásával Moldvában és Orbaiszéken élő családok privát fotógyűjteményét digitalizálták. Több mint 1500 családi fotót gyűjtöttek és rendszereztek, ezek megtalálhatóak a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum internetes oldalán is. Pozsony Ferenc elmondta, hogy a fényképezés a 19. század végén terjedt el Erdélyben, a 20. század első évtizedeiben pedig a polgárosultabb csángó családokban már készítenek, illetve műteremben készíttetnek fotókat, elsősorban jeles alkalmakkor, esküvő, temetés, egyházi ünnepek alkalmával. Ezekből néhányat nagy méretben kinyomtatva a helyszínen is megszemlélhetett a közönség. Zs. E. maszol.ro 2017. április 4.EMKE-közgyűlés és díjkiosztó gála lesz szombatonAz idei díjazottak listája Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) éves közgyűlésére és díjkiosztó gálájára kerül sor április 8-án, szombaton délelőtt 11 órától, olvasható az egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A szokásostól eltérően, az idei esemény helyszíne a Bánffy Palota Tonitza-terme lesz (Főtér 30. sz.), derül ki a közleményből, az eseményen közreműködik a Görög Sisters zongoraduó (Szabadka, Szerbia). A program délután 3 órától az EMKE díjak és díszoklevelek átadásával folytatódik. Közreműködik a Guttman Mihály Pedagóguskórus. Délután fél 6-tól: könyvbemutató . A Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötetet bemutatja a szerkesztő, Ábrám Zoltán, az ünnepelt jelenlétében. Társszervező az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Este 7 órától a Görög Sisters zongoraduó hangversenye (Görög Enikő és Noémi). Helyszín: Gheorghe Dima Zeneakadémia Stúdióterme (Király / I. C. Brătianu u. 25. sz.). Műsoron: Franz Schubert: A-moll Allegro, ’Lebensstürme’ D.947 (négykezes); W. A. Mozart: C-dúr zongoraszonáta (négykezes), K. 521, I movement (Allegro); Franz Schubert: Andantino varie B-moll op.84, n° 1 (négykezes); Antonín Dvořák: Szláv tánc, E-moll (négykezes); Aleksandar Vujić: Szerb kóló (népi tánc két zongorára); Béla Bartók: 7 darab a Mikrokozmoszból BB120 (két zongorára); Maurice Ravel: La Valse (két zongorára). EMKE-díjak 2017 Balázs Ferenc-díj: Balázs Sándor unitárius lelkész részére – több évtizedes önzetlen közösségi szolgálatáért, a Romániai Falugondnokságok Szövetsége lélekmentő tevékenységének a megszervezéséért és működtetéséért. Bányai János-díj: Kinda István múzeumigazgató részére – rendszeres terepkutatásaiért, módszeres örökségfeltáró és múzeumszervező munkásságáért. Janovics Jenő-díj: Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr részére – a kultúra és civil kezdeményezések területén nyújtott szerteágazó tevékenységéért. Kacsó András-díj: Benedek Árpád néptáncoktató részére – a nagyváradi gyermek- és ifjúsági táncházmozgalom több mint tizenöt éve tartó lelkes szervezéséért, irányításáért . Kun Kocsárd-díj: Marius Tabacu részére – az erdélyi magyar kultúra minőségi román tolmácsolásáért, a széleskörű magyar-román kultúracsere elősegítésében vállalt kiemelkedő munkásságáért. Gr. Mikó Imre-díj: Nagy Péter részére – aki közügynek és szívügyének tekinti a nyomdászatot, a szakmai utánpótlást, múltunk és jelenünk dokumentálását. Monoki István-díj: Kopacz Katalin-Mária részére – a hazai magyar könyvtárügy szolgálatában kifejtett érdekképviseleti, közösségépítő és szervezői tevékenységéért. Nagy István-díj: Kállay Miklós Tünde zenetanár, karnagy részére – az erdélyi magyar kórusmozgalomban, a magyar közösség érdekében kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktatói tevékenységéért. Spectator-díj: Nagy Miklós Kund részére – a teljesítményt elismerő, a törekvést méltató mértéktartó, higgadt és bíztató szavaiért, a szellemi értékteremtés melletti évtizedes síkra szállásért. Szolnay Sándor-díj: Gergely Zoltán szobrászművész részére – az erdélyi magyar közösség érdekében kifejtett, a hagyományokat a legmodernebb művészi törekvésekkel ötvöző, kiváló alkotómunkája elismerése képpen. Tiszteletbeli tagság: Beder Tibor részére – a szervezet alelnökeként végzett odaadó közművelődési és a civil szerveződést elősegítő tevékenységéért és az erdélyi magyar – török történelmi kapcsolatok ápolásáért . Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 22.7. Kolozsvári városnapok csütörtöktőlA város, amely összeköt szlogennel szervezik az idei városnapokat május 25-28-án, amelynek eseményei 30 helyszínen zajlanak. A száznál több program lebonyolításába ötvennél több civil szervezet, kolozsvári intézmény kapcsolódott be. A Főtér minden nap különféle tematikus előadás helyszíne lesz: május 25-én 21 órakor a román színház Sziget című koncert-előadását lehet megnézni Gellu Naumtól, amelyhez Ada Milea szerezte a zenét. Május 26-án 18 órakor különleges zenei produkció fellépője lesz 1500 diák és a Young Famous Orchestra. Meghívottak: Ilinca Băcilă&Alex Florea és Katia. A nap tematikája elsősorban a fiatal korosztályhoz szól, ezért az Arpy & Zip Band, Ilinca Băcilă&Alex Florea, a Direcția 5, az Alternosfera, és a Zdob și Zdub koncertezik. Az estét videomapping zárja. Május 27-én 19 órakor a klasszikus zenéé lesz a főszerep. Színpadra lép az Academic Bigg Dimm a' Band, a Gheorghe Dima Zeneakadémia zenekara és szólistái, a kolozsvári román és magyar opera művészei. A Transilvania Állami Filharmónia a Carmina Burana operát adja elő. 22:45 órakor tűzijátékkal zárul a nap. Május 28-a a hagyományok és népzene napja. 14 órakor népszerű népzenészek, és énekesek és táncegyüttesek lépnek színpadra. A Karolina tér is koncertek helyszíne lesz a városnapok alkalmából. Pénteken Radu Fărcane és Andrei Crisztea, Matcka, Aminda&Roje, David, Adela& Origen Todoran akusztikus koncertjein lehet kikapcsolódni. Szombaton a kolozsvári dj-ké lesz a főszerep, Dj Zo, Made from Scratch, Danaga keveri a zenét, az estét a Blanilla & The Flying Quartet zárja. Vasárnap a Musai Soundworks, Florin Stefan, Dj Carkeys & Harp Swan, és a Say What Trio szórakoztatja a közönséget. A Farkas utca a kulturális sokszínűség sétánya. Jól megférnek majd egymás mellett a kulturális központok, egyetemek, múzeumok standjai, de itt szervezik a kézműves- és könyvvásárt is. A nemzetközi gasztronómiai fesztivál helyszíne is a Farkas utca lesz. Az utcában felállított színpadon lép majd fel az Incognito, a Take Five Band, a Trupa Reea, a Score Band, a Voltaj Academy, a Rock Academy és a The Beat School. A Monostor negyed La terenuri részén gyermek- és ifjúsági programokat, közvvitákat, élőkoncerteket, színházi előadásokat és sok egyebet szerveznek. A programok egy része a La terenuri zöldövezetben, mások pedig a Dacia moziban lesz. Fellép a The Minions Pink Tattoos, Taraf de Cluj Emeric és mások. A Fogoly utca az ókori és középkori tábor helyszíne lesz, harcbemutatók, különféle műhelyek, színházi előadások, középkori táncok, tűzzsonglőrök várják az oda látogatókat. A sétatéri Kaszinó a 21 dalban a Föld körül című koncert-előadás, bábszínházi előadás helyszíne lesz, de itt tekinthetik meg a Kolozsvár varázsa és a Kolozsvár hídjai tárlatokat is az érdeklődők. A Sétatéren folyamatosan szórakoztató, kulturális és interaktív programokat szerveznek: az Afrika Napot, a The Fun Zone-t, sétatéri csónakázást, az országos street workout bajnokságot, a retro járművek bemutatóját, a Reactor színház gyermekelőadását, kutyás és művészetterápiás tevékenységeket. Idei újdonságok: A Fellegvári Parkban a Beard Brothers rendezkedik be az egyik sarokba, ahol különféle sport tevékenységeket, arcfestést, gyermekjátékokat, műhelyeket, szumózást, élő könyvtárat, lisztes és vizes lufis tevékenységeket szerveznek, de lesz pihenősarok is, este pedig koncertek. Az Andrei Saguna\Timár és a Dávid Ferenc utcát is zenével, varázslattal töltik meg május 27 és 28-án 16 és 22 óra között. Az utcaművészet világát fedezhetik fel az oda látogatók! Május 27-én, szombaton a Reactor kísérleti színház csapata lesz a Fellegvár házigazdája, a Fluoreszkáló proteinek című előadásukat lehet megtekinteni, este pedig a Fokhagyma című filmet vetítik. A Szentegyház utcát május 27-én 21 órától ünneplőbe öltöztetik. Nagy közösségi vacsorát szerveznek Midnight Snack néven, amely a hangulatos zenéé és a kapcsolatépítésé lesz a főszerep. A H33 Social Innovation Hub a legújabb és legmeghatározóbb helyszíne a Horea/Ferencz József útnak, ahol minden korosztályt műhelytevékenységre várnak, és ahol városi legendák nyomába erednek, hogy együtt fedezhessék fel a városi élet és társadalmi innováció sajátosságait. Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 10.Visszatekintés a 24. Segesvári Akadémia első hetéreA Nagy-Küküllő középkori partján megrendezésre kerülő Segesvári Akadémia első hetét (2017. augusztus 1-től 7-ig) a nyári iskolákra jellemző legkülönfélébb tevékenységek jellemezték: hegedű, zongora, brácsa, cselló, bőgő, klarinét, hárfa, ének és kamarazenei mesterkurzusok, zeneszerzés és Alexander-technika workshopok, míg esténként a belföldről és külföldről érkező vendégtanárok és -művészek hangversenyein lehetett részt venni. Az első három koncert Veress Sándor és Dinu Lipatti zeneszerzők emlékének állított emléket, akiknek 110., illetve 100. születési évfordulóját ünnepeljük idén. A hangversenyek célja volt egyfelől megragadni a két zeneszerző művészi személyiségét a romániai születésük kontextusában (Veress Sándor Kolozsváron, Dinu Lipatti pedig Bukarestben született), másfelől a Svájccal való kapcsolódásukat is értelmezni, ugyanis ez az az ország, amely mindkettőjüket befogadta, és ahol művészetük kiteljesedett. A választott téma által is hangsúlyozni kívántuk a Segesvári Akadémia svájci-romániai kapcsolatait, egy olyan projektét, amely immár 24. kiadását éli, és amelyet 1993-ban a romániai származású svájci hegedűművész, Alexandru Gavrilovici alapított a svájci Heidi Indermühle fuvolistával. A negyedik napon a Segesvári Polgármesteri Hivatal Barokk termében az Icoane román népzenei együttes lépett fel a Trio Transilvannal közösen. Az Icoane együttest a Gheorghe Dima Zeneakadémia diákjai és végzősei alkotják, illetve más főiskolák hallgatói, akiket az autentikus népzene iránti szeretet köt össze. 2017. augusztus 5-e, szombat az éneké volt. Az augusztus 6-i, vasárnap esti koncert, A 20. századi orosz zene címmel, a legkülönfélébb európai művészeket gyűjtötte össze zenélni Svájcból, Romániából, Spanyolországból, Ausztriából, Koszovóból és Finnországból. Egy korszakalkotó hangszer, névszerint a fortepiano különös hangzásvilágát és az ahhoz kapcsolódó kivételes előadásmódot mutatta fel az augusztus 7-i hangverseny. forte+piano = Fortepiano címmel Tobias Schabenberger (fortepiano), Alexandru Gavrilovici (hegedű) és Alexandre Foster (cselló) Joseph Haydn és Franz Schubert munkásságából adtak elő fontosabb műveket a segesvári közönség számára. A soron következő koncertek műsorai ugyancsak változatos témákat követnek: minden este más és más költői-filozofikus gondolat köré szerveződik, amely aztán a zeneművészet vonalrendszerében ölt testet. Az ingyenesen látogatható hangversenyek minden este 8 órakor kezdődnek. A projekt Segesvári Megyei Jogú Város és a Segesvári Helyi Tanács támogatásával jött létre. A projekt tartalma nem föltétlenül tükrözi a Város álláspontját, és a Város nem tartozik felelősséggel a projekt iránt. (közlemény) Erdély.ma 2017. szeptember 1.V. Szászrégeni Magyar NapokAugusztus 31-én kezdődött, és szeptember 3-án, vasárnap zárul az V. Szászrégeni Magyar Napok rendezvénysorozata. A pénteki program a múlt heti Műsorkalauzban tekinthető meg. Szeptember 2-án, szombaton délelőtt 10.30-kor az Eugen Nicoarã művelődési ház nagytermében Játszunk nektek! címmel kisdiákok előadására kerül sor. 15 órakor az evangélikus templomban orgonakoncert lesz. 15.40-kor Séta a múltba címmel történelmi sétát szerveznek fiataloknak és időseknek, gyülekező az evangélikus templom kertjében. Ekkor Nagy Atilla történelemtanár Magyarrégenről tart ismertetőt. 19 órakor az Eugen Nicoarã művelődési ház nagytermében kezdődik a Magyar vagyok, magyarnak születtem című gálaest. Ez alkalommal átadják a 2017-es életműdíjakat, fellép: Nagy Orsolya (ifj. Csíky Boldizsár tanítványa), a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia mesteriző hallgatója, Benkő Péter színművész (Jászai Mari-díjas, Turay Ida-vándordíjas és Kossuth-díjas) és Szabó Gyula Győző színművész, énekes, a Madách Színház társulatának tagja. 21.30-kor a Liliom (Crinul) kávézóba zenét hallgatni, táncolni várják a fiatalokat. 3-án, vasárnap reggel 9 órakor a Lendület (Avântul) labdarúgópályán kispályás focimeccs és gulyásfőző verseny lesz, 10 órakor Gyermek volt minden óriás címmel sportversenyekre, szórakoztató játékokra és a Székely Legendárium vetítésére kerül sor. 11.30-22 óra között színpadi fellépések következnek: TesóOK együttes (11.30), kenyéráldás (12.20), fúvós-zenekar fellépése (12.30), népi táncok, népdalok (14- 15.30), Gozefini magic show bűvészelőadás (16); 18 órakor a Titán együttes, 20 órakor az Attila Fiai Társulat koncertezik. A szünetekben régi magyar öltözetek, a jurta, íjász- és más hadi felszerelések bemutatójára kerül sor; 22 órakor lampioneregetéssel zárul a rendezvénysorozat. Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 9.Barokk zene szólt korhű helyenVasárnap este a kolozsvári Fonte di Gioia barokk zene együttes és meghívottjai adtak nagyszerű koncertet egy méltó hangulatú környezetben, a nagyváradi római katolikus Püspöki Palota dísztermében. A Fonte di Gioia együttes 2009-ben alakult Dénes Csongor (hegedű), Dénes Anna-Júlia (hegedű), Csata István (viola da gamba) és Amalia Goje (csemballó) vezetésével, akik mindannyian a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szereztek diplomát. Lelkesedésük és a barokk zene iránti szeretetük lehetővé tette, hogy részt vegyenek a Romániában először megrendezett La Stravaganza barokk kamarazene versenyen, ahol alig két hónappal a megalakulásuk után második díjat szereztek. Mindez óriási lendületet adott további közös munkájuk számára. Szakmai fejlődésük érdekében jelentkeztek az Academie de Sable-n szervezett mesterkurzusokra. Hamarosan figyelemre méltó helyre kerültek Románia barokkzenei színpadán, koncertezve a hazai nyári fesztiválokon: Nagyszebenben, Kisdisznódon, Segesváron, Prázsmáron, Rozsnyón, Vidombákon, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán, Szatmáron és természetesen a székhelyükön, Kolozsváron. Az együttes vonósai a kincses városbeli Transilvania Filharmónia tagjai, míg Amalia Goje a Gheorghe Dima Zeneakadémia orgona és csembaló tanára. A vasárnap esti koncertjük egy pályázat keretében valósult meg, melyet az RMDSZ Communitas Alapítványa támogatott, illetve az itteni fellépésük a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Székely István klarinétművész által vezetett Clarinetto Egyesület segítségével jött létre. Fontos kiemelni még, hogy a kvartett ezúttal Gebe-Fügi Renátával (szoprán, hegedű) és Király Erzsébettel (brácsa) egészült ki. A csodálatos élményért Böcskei László megyés püspök mondott köszönetet, egyúttal arra hívva fel a figyelmet: a hamarosan elkezdődő felújítási munkálatok ellenére a Püspöki Palotában továbbra is lesznek események, hiszen „az élet fejlődik”, nem szeretné azt, hogy kihalt legyen az épület. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro 2017. október 14.Hétfőtől Puck-fesztivál KolozsváronÖt napon át nézhetnek bábelőadásokat Kolozsváron a műfaj kedvelői. A XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja október 16-20. között várja az érdeklődőket, a fesztiválon résztvevő 21 produkciónak a szervező Puck Bábszínház mellett a kolozsvári magyar és román opera, a Diákművelődési Ház, a Gheorghe Dima Zeneakadémia, és a ZUG.zone ad otthont. A meghívott és a versenyben lévő előadások mellett szakmai műhelyre is sor kerül, a fesztivál minden napján pedig legalább egy, de gyakran két magyar nyelvű előadás várja a kolozsvári közönséget. A fellépők olaszországi, magyarországi, Moldova Köztársaság-beli, nagy-britanniai és romániai művészek lesznek. Különleges meghívott a nagy-britanniai Stephen Mottram és az olaszországi di Filippo Társulat, a debreceni Vojtina és a kisinyovi (Moldova Köztársaság) „Guguță” Színház. Hétfőn a Puck Bábszínház magyar tagozata az Én vagyok Pinokkió című előadásra várja a gyermekeket, de a felnőtt közönséget is a bábszínház székhelyére, a kezdési időpont este 7 óra. Kedden 10 és 13 órától a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella bábtagozatának Történet a tálról és a kanálról című előadása látható a ZUG.zone-ban (Traian utca 40-42 szám), a Puck Bábszínházban pedig 17 és 19 órától a debreceni Vojtina Bábszínház vendégszerepel a Szerencsés Jánossal. Szerdán magyar nyelven a Diákművelődési házban 9:30 és 11 órától a marosvásárhelyi Ariel Színház mutatja be A kis hableányt, csütörtökön 10 és 13 órai kezdéssel pedig a nagyváradi Lilliput Társulat Kispipi és Kisréce című bábjátékára várják az érdeklődőket (helyszín: ZUG.zone. Pénteken 9:30 és 11 órától a Puck színpadán a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház lép fel A rest legény című produkcióval. Különleges lehetőség nyílik a bábszínészek, színészek és színművészeti hallgatók számára október 18-án, szerdán délután 3 órától, A mozgás logikája címmel az oxfordi Stephen Mottram tart bábos műhelymunkát a Puck Bábszínházban. A hagyományokhoz híven idén is versenyjellege van a fesztiválnak, 16 társulat előadása fölött dönt majd az öttagú bíráló bizottság. A zsűri elnöke Slobodan Marković (a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója), tagjai pedig: Roxana Croitoru teatrológus, Katona József rendező, Ovidiu Pecican újságíró, és Epaminonda Tiotiu díszlettervező. A fesztivál október 20-án, pénteken 18: 30-kor a díjátadó ünnepségen zárul. Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 28.Népek karácsonya – a Kolozsvári Magyar Opera karácsonyi koncertjérőlNépek karácsonya címmel tartott karácsonyi koncertet a Kolozsvári Magyar Opera. Nemhiába választották a szervezők ezt a címet immár második éve, az opera művészei valóban magukra öltötték a népek legértékesebb zenei öltözeteit. A koncert első felében Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa örvendeztette meg a közönséget. A két éve létesült kórus szemmel látható, de főleg füllel hallható fejlődése Kovács Dalma karvezetőnek köszönhető, akinek munkája által büszkélkedhetünk Kolozsvár számos tehetséges gyermekével. Idén a 60 tagú kórust Kálló Krisztián, a Gheorghe Dima Zeneakadémia karmesteri tagozatának elsőéves doktorandusza készítette fel és vezényelte a koncert első részében. A repertoár mérlege többnyire a magyar folklór felé billent, e magyar zenei „népviseletet” pedig a Tokos zenekar kísérete ékesítette. A közismert és közkedvelt együttes nemcsak profizmusával, hanem hatalmas lendülettel és lélekjelenléttel varázsolta vissza népünk hagyományos karácsonyának töredékeit, az autentikus zenei világot. Mielőtt még távolabbi népek karácsonyi zenéi csendültek volna fel, kis ideig hazaibb tájak dallamait hallhattuk. Mivel idén Kodály Zoltán zeneszerző születésének 135., és halálának 50. évfordulója alkalmából Kodály emlékévet tartunk, ennek tiszteletére a repertoárt három Kodály acapella mű gazdagította. A koncert második fele képezte többnyire a nemzetközi repertoárt, de a gyermekkórus előadása által is volt alkalmunk betekinteni más népek karácsonyi zenei világába. Ilyen volt például a spanyol A La Nanita című dal, amelyet Babţan-Varga Flórián, a Gheorghe Dima Zeneakadémia gitár szakos hallgatójának kiváló kísérete tett színesebbé. Az előadó játéka és a kórus őszinte előadásmódja szinte kézzel foghatóvá varázsolta a spanyol kultúra egy kis töredékét. A gyermekkórus utolsó száma, és egyben a koncert első felének zárómomentuma A bölcsőnél című dal volt, avagy a közismert Kirje, kirje, kisdedecske Bárdos Lajos és Jobbágy István átdolgozásában, a zenekar tagjaiból alkotott kvintett kíséretével. A zene megtette hatását: nem a média által közvetített idilli képeket sugallta, hanem a bensőségesen karácsonyi, kicsit meleg, de kicsit sötét, kicsit fájó és kicsit megrendítő hangulatot. Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa igencsak színvonalas előadást nyújtott az idei koncerten: a végeredményhez nem csupán a kiváló szövegkiejtés és a tökéletes intonáció járult hozzá, hanem a művészi előadásmód is, amelynek legfőbb forrása a gyermeki lélek őszinte hangja. A Népek karácsonya zenei vezetője Horváth József volt, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, aki a koncert második felében át is vette a karmesteri pálcát. De nem csupán szervezési és karmesteri munkájával járult hozzá az előadáshoz, hanem ő zenésítette meg és hangszerelte egy részét azoknak a műveknek, amelyeket a kórus és a szólisták énekeltek. A koncerten közreműködött a magyar opera ének- és zenekara. A Kulcsár Szabolcs karigazgató irányította énekkar, valamint Nagy Zoltán, Covacinschi Yolanda, Barabás Zsuzsa, Veress Orsolya, Pataki Adorján, Rétyi Zsombor és Peti Tamás Ottó énekművészek által előadott igazán különleges, egyedi és kifinomult stílusban hangszerelt művek valódi sikert hoztak. Franz Schubert egyik legismertebb művét, az Ave Mariát most Sabin Păutza román karmester és zeneszerző átdolgozásában hallhattuk, a kolozsvári közönség által jól ismert Ábrahám Gellért előadásában. A tökéletes intonáció és a tiszta gyermeki hang ötvözete szívhez szóló pillanatokat nyújtott. A koncert zárómomentuma a Csendes éj volt. Az 1818-ban komponált, ma már a legtöbb nép körében ismert és népszerű dal idén igencsak különleges feldolgozásban hangzott el az opera színpadán, szintén Horváth József tehetségének és tudásának köszönhetően. A dalt közösen adta elő a gyermek- és felnőtt kórus, a zenekar és szólisták, illetve velük együtt énekelt a közönség is. A magasztos és meghitt hangulatot a fő dallamra épített szoprán szóló dallamív fokozta, Balázs Borbála előadásában. A Népek karácsonya csenddé, megnyugvássá szelídítette bennünk az ünneppel járó rohanást és zajt. Emlékeztetett és figyelmeztetett a külsőségek mögött megbúvó lényegre. Antal Zsuzsanna / Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
